Magyarország

Nyáron minden büfé veszélyes üzem

Published

on

Képünk illusztráció | Forrás: nebih.gov.hu

Ma már szerencsére nem érkeznek hírek tömeges szalmonellamérgezésről.

Sok mindennek köszönhető ez, köztük a már menetrendszerű élelmiszerellenőrzési kampánynak is. Az idei mérlegét most vonták meg a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) szakemberei.

A koronavírus-járványtól függetlenül is minden szezonban megszállják az ellenőrök a turisztikai szempontból kiemelt, legtöbbet látogatott helyeket, rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat. Általában kettesével érkeznek, fogyasztanak valamit az éttermekben, a mozgó boltokban vagy a büfékben, majd fölfedik kilétüket. Megjelenésüket a vállalkozások általában nem fogadják kitörő örömmel, de az élelmiszerbiztonság őrei nem is azért vannak, hogy jókedvre derítsenek.

A szakemberek az idén 4702 helyen ellenőriztek július 1. és augusztus 20. között. Ezek közül 455 volt az élelmiszergyártó, 2054 volt a kereskedelemi bolt, 2193 a vendéglátóhely. Az ellenőrzéseket 85 esetben figyelmeztetéssel úszták meg a tulajdonosok, 376 alkalommal viszont bírságot kellett kiszabni. A hiányosságon, szabálytalanságon ért vendéglátókat összesen 32,8 millió forintra büntették, 43 vállalkozásnál pedig olyan súlyos helyzetet találtak, hogy tevékenységüket korlátozni kellett.

Jó hír, hogy az elmúlt évhez képest kevesebb gond volt az élelmiszerek minőségével kapcsolatban. A tavalyinál viszont több hiányosságot találtak a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, az ételkészítéshez felhasznált alapanyagok nyomonkövethetőségével, és a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban.

A „hibás élelmiszer” az esetek többségében azt jelenti, hogy lejárt a termék felhasználhatósági ideje – ami nem jelent ugyan közvetlen életveszélyt a fogyasztóra, mégis tilos árulni. Ugyanez igaz a hibás jelölésű termékekre, amikor más van a csomagoláson és a csomagban – ezeknek szintén nőtt a száma. Amit viszont tilos már elfogyasztani, azt az ellenőrök kivonják a forgalomból – az idén sajnos több ilyenre is volt példa. Ehhez képest haladásnak mondható, hogy nem találtak sem a lisztek, sem a húskészítmények között olyat, ami rovarral szennyezett.

Szikora Katalin

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version