Nagyvilág

Üdv újra a pokolból

Published

on

Forrás: Blizzard

Hamarosan érkezik a Diablo II: Resurrected, azaz a legendás szerepjáték, az eredetileg 2000-ben kiadott Diablo II, illetve annak egy évvel későbbi kiegészítője, a Lord of Destruction új kiadása.

A Diablo II: Resurrected egy remaster lesz, azaz csak a 21 évvel ezelőtti, stílusteremtő eredeti rész grafikai és technikai megoldásait modernizálták, a játékmenethez nem nyúltak, az állítólag csak néhány apró kényelmi frissítést kapott, de lényegében változatlanul hagyták. A játékot a Blizzard Entertainment és a Vicarious Visions közösen fejleszti, és utóbbi adja ki.

Az újrakevert kaland, illetve a Diablo III-at is tartalmazó Prime Evil Collection előrendelői már augusztus 13-án megkezdhették a Fallen kaszabolását, és egészen augusztus 17-ig ismerkedhettek a játékkal. A többieknek egy héttel később, augusztus 20-án indult a nyílt próba, amely augusztus 23-án véget is ért. A tesztverzióban az első két fejezetet lehetett végigjátszani, és az első beszámolók szerint rendesen fut a játék.

Azoknak a Diablo-rajongóknak, akik ultraszéles monitort használnak, azonban máris csalódniuk kellett a készítőkben. A Blizzard ugyanis bejelentette, hogy eleinte hiába ígérték, a Diablo 2: Resurrected nem fogja támogatni a 21:9-es képarányt. A magyarázat szerint ugyanis megölné a játékélményt.

A Blizzardra most rá is fért, ahogy a Telex megjegyezte, hogy inkább a Diablo miatt kerüljön be a hírekbe, mert az utóbbi hónapokban leginkább az ikonikus fejlesztőstúdió körüli zaklatási botrány miatt lehetett hallani róluk. A kaliforniai Tisztességes Foglalkoztatási és Lakásügyi Minisztérium jelentése szerint a cégnél rendszeresen zaklatták a női alkalmazottakat. A vádirat egy tragikus esetet is említ. Egy a felettesével viszonyt folytató női alkalmazott öngyilkosságot követett el, miután előző este a férfi munkatársak a róla készült meztelen képeket küldözgették tovább egymásnak.

Habár a zaklatási botránnyal sokak szerint az összes közelgő megjelenésük bizonytalanná vált, a szeptember 23-án érkező játék előkészítése a tervek szerint halad.

Telex / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version