Nagyvilág
Női történetekről és elbeszélőikről szólt a 78. Velencei Filmfesztivál szombati díjkiosztó gálája
Az Oscar-díjas Pong Dzsunho vezette zsűri Audrey Diwan abortuszdrámájának, Az eseménynek adta az Arany Oroszlánt.
Jane Campion lett a legjobb rendező, Maggie Gyllenhaal pedig a legjobb forgatókönyvíró a világ legrégibb filmszemléjén.
A francia-libanoni Diwan díjnyertes filmje az 1960-as évek Franciaországában játszódik (de helyszíne lehetne akár Lengyelország vagy Texas állam, ahol ma tiltott a terhességmegszakítás). Hősnője egy ígéretes fiatal egyetemista, aki a záróvizsgája előtt teherbe esik. Két választása marad: a szégyen és a búcsú egy jobb élettől, vagy a börtön/a halál, ha az illegális abortusz mellett dönt. „Ezt a filmet dühből csináltam, de a szívemmel és az eszemmel is. Azt akartam, hogy bárki belebújhasson ennek a fiatal nőnek a bőrébe” – mondta el az Arany Oroszlánt hatodik nőként átvevő rendező, aki a filmiparban a férfiak és nők közti egyenlőségért harcoló francia Collectif 50/50 tagja.
A fesztivál második díját, az Ezüst Oroszlánt Paolo Sorrentino vehette át, a nápolyi fiatalságáról szóló (a Netflix által forgalmazott), Isten kezében című drámájáért. Szintén a Netflixen láthatjuk majd a legjobb rendezőnek választott Jane Campion új filmjét, a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült The Power of the Dog-ot, amit már most sokan Oscar-esélyesnek tartanak, olyan érzékletességgel meséli el a családját rettegésben tartó cowboy átalakulását.
A Netflixhez köthető díj még Maggie Gyllenhaal legjobb forgatókönyvírói elismerése: Az elvesztett gyerek története az olasz sztárírónő, Elena Ferrante regénye alapján készült lélektani dráma, amiben egy egyetemi tanárnő (Olivia Colman) a saját feldolgozatlan anyaság-traumájával szembesül. A legjobb színésznek Jon Arcillát választották, aki a Fülöp-szigeteki korrupció kiterjedtségét bemutató On the Job: The Missing 8 című thrillerben nyújtott emlékezetes alakítást, a legjobb színésznő díját pedig Penélope Cruz kapta, Pedro Almodóvar Párhuzamos anyák című, a női sorsközösségről szóló filmjében játszott főszerepéért. Már a film plakátját is botrányok övezték, mivel egy anyatejtől elcsöppenő mellbimbót ábrázol, és több közösségi oldal kicenzúrázta, a spanyol kultrendező pedig kedélyesen megköszönte nekik a hírverést.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója