Kiemelt hírek

Afganisztánban a két nem elkülönítve fog tanulni

Published

on

Fotó: EPA / STRINGER

De legalább Afganisztán új tálib kormánya nem zárja ki a nőket a felsőoktatásból. Kötelező lesz a hidzsáb viselése.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a hidzsábnak pontosan mit kell takarnia: csak a hajat, vagy pedig az arcot is.

„A koedukáció ellentmondásban áll az iszlám alapelveivel és a nemzeti értékekkel, szokásokkal és hagyományokkal” – hangsúlyozta Abdul Baki Hakkáni, az ideiglenes kormány oktatási minisztere vasárnap egy kabuli sajtótájékoztatón, ahol az új kormány politikáját ismertette. Hakkáni megjegyezte: a tálibok nem akarják húsz évvel visszaforgatni az időt, és a meglévő alapokra akarnak építkezni. 

Az oktatási miniszter elmondta, hogy a tanított tantárgyak körét is felülvizsgálják. Hozzátette: szeretné, ha az afgán felsőoktatás versenyképes lenne a régióban és a világban.

A tálibok előző uralma idején, 1996 és 2001 között a nők nem tanulhattak, és munkát sem vállalhattak. A radikálisok azt állították, hogy változott a nőkhöz való hozzáállásuk. Ennek ellenére kizárták őket a sportolók közül, és az elmúlt napokban erőszakkal oszlatták fel a nők egyenlő jogokat követelő tüntetését.

A kabuli kormány kommunikációja ellentmondásos a kérdésben: miközben a radikálisok igyekeznek megnyugtatni a nemzetközi közösséget, a TOLO News hírcsatornának adott interjújában egy tálib szóvivő azt mondta, hogy a nők feladata a gyerekek nevelése, és nincs rá szükség, hogy ők is tagjai legyenek a kabinetnek.

Az új oktatáspolitika is eltérés a korábbiakhoz képest, ugyanis a felsőoktatásban a férfiak és a nők együtt tanulhattak, és a női hallgatók viseletére nem vonatkozott semmilyen előírás. Az általános és középiskolákban a fiúk és a lányok viszont a tálib hatalomátvétel előtt is külön tanultak. Középiskolában a lányoknak kötelező volt a fehér fejkendő és a térdig érő tunika, és nem viselhettek farmert, sminket, illetve ékszert.

A tálibok egyébként még szombaton felvonták zászlajukat a kabuli elnöki palotára, így jelezve, hogy kormányuk hivatalosan is megkezdte működését.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version