Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Vasárnap Budapestre látogat Ferenc pápa

Létrehozva:

Papok bevonulása az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megnyitó ünnepi szentmisén a Hősök terén 2021. szeptember 5-én | Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A pápák általában követek útján képviseltetik magukat a hasonló világeseményeken.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróakkordja az úgynevezett „statio orbis” mise – vagyis a városért és a világért bemutatott szentmise – lesz vasárnap 11:30-tól a Hősök terén, ez egyben a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye is. Legelsősorban azért, mert a liturgiát maga Ferenc pápa vezeti.

Nem szokásos, hogy a katolikus egyház főpásztora személyesen vesz részt a négyévente megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson: a pápák általában követek útján képviseltetik magukat ezeken a világeseményeken, ilyenkor videóüzenetekben köszöntik a híveket. Legutóbb 21 éve, 2000-ben Rómában került sor arra, hogy a katolikus egyházfő maga celebrált misét a világ minden tájáról a kongresszusra összegyűlt katolikusoknak.

 

Több mint 75 ezren jönnek

A „statio orbis” misét felvezető műsor 9 órakor kezdődik a Hősök terén. Ennek közreműködői között találjuk a Jazzation elnevezésű, budapesti székhelyű a cappella együttest, valamint a kongresszus hírnökeit, így ott lesz Dani Gyöngyi paralimpikon, Ekler Luca paraatléta, Pindroch Csaba színész, Kubik Anna színésznő, Dagadu Sena és Tóth Gabi énekesnők is. Kodály Zoltán Budavári Te Deum című művét a Kocsár Balázs vezette Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara adja majd elő, szólót énekel Miklósa Erika, Megyesi Schwartz Lúcia, Boncsér Gergely és Palerdi András.

A vasárnap 11:30-kor kezdődő záró szentmise zenei szolgálatát egy kétezer fős kórus és a Magyar Állami Operaház Zenekara látja majd el. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programfüzete szerint a kórus különlegessége, hogy kifejezetten erre az alkalomra állt össze a Kárpát-medencei magyarság katolikus énekkaraiból, ezek között sok olyan közösség is található, amelyek szinte minden vasárnap énekelnek saját templomaikban.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az állami rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, a kongresszus különböző programjaira összesen több mint 200 ezren, a záró szentmisére több mint 75 ezren regisztráltak, és több csoport jelezte, hogy regisztráció nélkül jön el az eseményre.

 

Nehéz lesz a közlekedés

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hétvégi rendezvényei miatt városszerte lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani, számos tömegközlekedési járat módosított útvonalon közlekedik. Pénteken 0 órától lezárták a járműforgalom elől a többi közt a Kossuth Lajos teret és környékét. Ma este hattól lezárják az Andrássy utat a Dózsa György út és a Kodály körönd között; a lezárás sok környékbeli utcát is érint.

A BKK csütörtök délutáni közleményében azt írta: a lezárások miatt pénteken üzemkezdettől vasárnap hajnalig a 2-es és 2M villamosok rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér helyett a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek.

A 15-ös és a 115-ös buszok módosított útvonalon, a Kossuth Lajos tér érintése nélkül a Bajcsy-Zsilinszky úton járnak majd, a 70-es és a 78-as trolibuszok pedig a Kossuth Lajos térnél a Honvéd utcában kialakított ideiglenes végállomáson állnak meg.

Az Andrássy út egy szakaszának péntek esti lezárása után a 105-ös és a 178-as buszok a Podmaniczky utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton járnak. A 979-es éjszakai járat a Nagymező utca és az 56-osok tere között, a 70-es és a 74-es trolibusz útvonalán közlekedik majd – közölte a BKK.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos további közlekedési változásokról és lezárásokról a legfrissebb információk a https://kozut.bkkinfo.hu/ oldalon olvashatók.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink