Magyarország

Vizsgálják a Lupa-tó eladásának körülményeit

Published

on

Fotó: MTI / Mohai Balázs

A budakalászi önkormányzat napirendre vette a Lupa-tó 2017-es eladásának kivizsgálását.

A település weboldalán megjelentetett összefoglaló szerint a Göbl Richárd polgármester vezette, civilekből álló testület a Gerendai Károllyal, a Sziget Fesztivál korábbi tulajdonosával négy éve megkötött üzlettel folytatja az előző városvezetés idején történt ingatlanértékesítések átvilágítását.

A Rogán László vezette korábbi képviselő-testület 2017 februárjában zárt ülésen döntött a bányató budakalászi területre eső részének eladásáról. Az összefoglalóban emlékeztetnek arra, hogy a korábbi alpolgármester, Ercsényi Tiborné néhány héttel az adásvétel előtt még 136 millió forintos árajánlatról beszélt, ám a 20 hektáros ingatlan végül 118 millió forintért kelt el úgy, hogy a vételárat részletekben fizethették ki a vevők.
A feltárt eredmények alapján Göbl Richárd májusban úgy döntött, hogy Budakalász kárigény érvényesítésére polgári peres eljárást is indít. Bár Gerendai Károly, a vevő cég társtulajdonosa a vizsgálatot támogatja, az önkormányzat ezzel kapcsolatos kommunikációja nem esett jól neki. Gerendai a 24.hu-nak küldött levelében reflektált a történésekre.

„Fontos tisztázni, hogy mi csak a teljes terület kb. egyötödét vettük az önkormányzattól, ráadásul egy nyílt pályázaton, ahol mi voltunk az egyetlen jelentkezők. Az árat a testület határozta meg, tudtommal piaci értékbecslés alapján” – részletezte a vállalkozó.

„Mielőtt megvásároltuk az önkormányzati területet, életveszélyes és tilos volt a tóban úszkálni, mégis főként fürdőzésre használták a bányatelek ezen részét. Szerintem, ha van igazi nyertese ennek az ügynek, azok a Budakalásziak. Az üzemeltetés költségeit nem nekik kell állniuk, ráadásul jelentős kedvezményekkel vehetik igénybe a kiemelkedő minőségű strandot” – írta Gerendai Károly. 

A bányató szentendrei oldalán már 2016-ban megnyitott a Lupa-strand, melynek működése 2017-ben 432,6 millió, majd dinamikus növekedés után 2020-ban, a pandémia első évében is közel 604 millió forint árbevételt hozott a Lupa Strand Kft.-nek a nyilvános cégadatok szerint.

24.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version