Magyarország

Kajak-kenu: érkezik az utánpótlás

Published

on

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyarország 17 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzéremmel toronymagasan végzett a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság éremtáblázatának élén.

A magyar csapat csak a hétfői zárónapon hét arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

A magyar szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint a hétfőn sorra került 500 méteres döntőkben a fiatalabb korosztályban a Fojt Sára, Ujfalvi Laura kajakos duó, a Kiskó Réka, Máró Anna, Dráviczki Dóra, Tóth Diána kajaknégyes, valamint a Gönczöl Laura, Seres Fanni, Csorba Zsófia, Opavszky Réka kenus négyes győzött, míg az U23-asok között a Biben Karina, Bakó Olga kajakkettes és a Gazsó Dorka, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter -négyes, illetve a Molnár Csenge, Horányi Dóra, Bragato Giada, Nagy Bianka kenus négyes diadalmaskodott. A nap hetedik magyar aranyérmét a Gönczöl Laura, Böszörményi Bendegúz kenus vegyespáros nyerte.

Ifjúsági kajakban Kurucz Levente egyesben, a Decsi Dorina, Panyik Zsombor kettős pedig a vegyespárosok versenyében lett második, míg a zárónap magyar bronzérmét a Slihoczki Ádám, Kollár Kristóf, Hodován Dávid, Kocsis Ádám kenus négyes szerezte.

Az ezt megelőző vasárnapi versenynap is közel hasonlóan eredményes volt, akkor három arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szerzett a magyar csapat, és már a hétfői éremeső előtt is simán vezették az éremtáblázatot.

A fiatalabb korosztályban a Kiss Ágnes, Csorba Zsófia duó (C-2 200 m) és a Kiskó Réka, Decsi Dorina páros (K-2 200 m) győzött, míg Opavszky Réka (C-1 200 m) és Ujfalvi Laura (K-1 200 m) második lett, Kurucz Levente (K-1 200 m), a Rumi Gergő, Molnár Csanád kettős (C-2 500 m) és az Ozsgyáni Bence, Keller Gergő duó (K-2 500 m) pedig harmadikként zárt.

Az U23-asoknál a Bragato Giada, Nagy Bianka kettős (C-2 200 m) állhatott fel a dobogó legfelső fokára, Opavszky Márk és Fodor Bence (K-2 500 m) pedig bronzérmet szerzett.

A magyar küldöttség legeredményesebb versenyzői három hölgy kenus, Nagy Bianka, Bragato Giada és Gönczöl Laura, akiknek egyaránt háromszor csendült fel a magyar himnusz Montemor-o-Velho-ban.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version