Kiemelt hírek

Nagyon várták már: elkezdődött a 92. Ünnepi Könyvhét

Published

on

Gál Katalin beszéde | Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

A várakozás persze nem is csoda, hiszen a tavalyi, 91. Ünnepi Könyvhét az online térbe kényszerült.

Azután pedig főleg nem csoda, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly ötödével kevesebb könyv jelent meg Magyarországon, és hogy a könyveladásból származó hazai árbevétel is 15-20 százalékot esett. Ahogy Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke a Pesti Hírlapnak elmondta, tavaly a január és a február nem indult rosszul, március közepén viszont, amikor kitört a járvány hazánkban, a könyvpiac is beszakadt.

„A könyvkiadók nagyon várták ezt az alkalmat, mert rekordszámú, 174 kiadó jelentkezett be az idei könyvhétre. Hiába növekedett az online vásárlások száma a karanténidőszakban, azért a közönség is már csak olyan, hogy ha módjában áll, szívesen megnézi életnagyságban is a szerzőket.” A könyvkiadás, mint fogalmazott, minden újdonságával együtt is egy konzervatív ipar. „A vásárlók egyszerűen igénylik a találkozókat. Ez egy érdekes és rokonszenves vonása a könyveskedésnek” – folytatta Gál Katalin.

Az átalakult Vörösmarty téren nem is fért volna el az esemény, és mivel a járványhelyzet sem kedvez egy zsúfolt tömegrendezvénynek, ezúttal a könyvespultok egy részét levitték a Dunakorzóra. „A belváros teljes szívét elfoglaljuk a sátrainkkal, de lesznek természetesen fertőtlenítő állomások, és minden pultot rendszeresen végigtörölgetnek.” A 92. Ünnepi Könyvhétre két színpadot is felállítottak, amire 70 programot kötöttek le kiadók: lesznek beszélgetések, de bábjátékok és egyéb, interaktív játékok is.

Gál Katalint kérdeztük arról is, nem vet-e kisebb árnyékot az ünnepre a pedofiltörvény végrehajtási rendeletét övező bizonytalanság. A rendelet szerint ugyanis például nevelési-, oktatási vagy vallásgyakorlásra rendelt intézmény bejáratától számított 200 méteren belül szexualitást öncélúan ábrázoló vagy homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható. Mint kiderült, az egyesülés gyors számítása szerint is több mint 100 könyvesboltot érintene a dolog.

„Azt az ígéretet kaptuk, hogy módosítani fognak a rendeleten” – mondta Gál. „Most várunk a kormányülésre.” Gál jóhiszeműen azt mondja, szerinte itt valószínűleg valami túltolásról és megfogalmazási problémáról lehet szó. „Ez egy szemantikailag is nehezen értelmezhető valami. Ezek a kiadók abból élnek, hogy tudnak olvasni, és értik, ami le van írva, és nem értették, nem értették meg, és nem tudták, hogyan kell ezt értelmezni – magyarázta, – mert azt azért nehéz elképzelni, hogy a süni csoportot LMBTQ-aktivisták hordái keresik fel, és megpróbálják rábeszélni őket a nemváltoztató műtétre. Nem ez a jogalkotó szándéka” – mondta lapunknak.

Amikor azt kérdeztük, nincs-e olyan érzése, hogy hosszú idő után most megint lett világosan támogatott és tűrt irodalom, azt felelte, erről egyelőre azért sem lehet beszélni, mert nem kapták meg a listát, hogy min kell elgondolkozniuk a könyvpiac szereplőinek, hogy mit szeretnének kiadni vagy forgalmazni. „Azt kértük, hogy nagyon konkrétan mondják meg: ISBN, könyv, cím, szerző szerint, mik azok, amik áldozatai ennek a dolognak. Ez még nem történt meg, nem kaptunk választ. Meglátjuk, hogyan finomítják a törvényt.”

Az viszont kiderült, hogy a kiadók tartanak a dologtól. „Hozzám már fordultak azzal, hogy olyan regényt adnának ki, amiben van egy ilyen kérdéses szál, és azt kérdezték, hogy szerintem celofánozzák-e vagy sem. Én azt javasoltam nekik, hogy egyelőre celofánozzák le, legfeljebb ötször annyit adnak el belőle” – mondta lapunknak.

Egyelőre arról sem keringenek pletykák, hogy egy választási győzelem után a Fidesz nekilát-e kedve szerint feldúlni és átalakítani a könyvpiacot. „Mindenki abban reménykedik, hogy bármi is történjen, béke lesz. Nem hallottam ilyet, de ezzel a törvénnyel is az a legnagyobb probléma, hogy ez alapján bármi lehetséges. Gumi a szabály, saláta a törvény. Nehéz jogkövető magatartást tanúsítani.” Mint mondta, a könyvpiachoz szerinte nem is nagyon akarnak hozzányúlni, mert megvannak a kormány politikailag involvált kiadói, és nem is nagyon tudnának, mert a kiadók nagy része magánkézben van. „Megszerezni még talán meg is lehetne, de vannak dolgok, amiket működtetni már nem ilyen egyszerű. És ez ilyen. Ez nem így megy. Inkább megépítik a saját világukat” – magyarázta Gál. „De most áruljuk a könyveket, ha az idő is úgy akarja, talán eső se lesz. Aztán várunk a kormányülésre, és reménykedünk.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version