Magyarország
Novák Katalin nem aggódik a negyedik hullám miatt
A családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatót.
Az utóbbi időben emelkedett az oltakozási kedv, és sokan kérik a harmadik oltást is, a köznevelési intézmények 12 év feletti tanulóinak kampányszerű oltására pedig 48 ezren regisztráltak – tudatta Novák Katalin.
A miniszter közölte: a magas átoltottságnak köszönhetően Magyarországon járványügyi szempontból nem aggasztó a helyzet – írja a koronavirus.gov.hu.
Az operatív törzs a külföldön tanuló magyarokat segítő javaslatokat tesz a kormánynak. Novák – aki az operatív törzs vezetője is – azt mondta: a Hungarian Youth Association képviselői azt kezdeményezték, hogy azok a külföldön tanuló magyarok, akik Magyarországon szeretnének gyakornoki munkát vállalni, ehhez támogatást kapjanak. Egy másik javaslat azt támogatja, hogy azok az Egyesült Királyságban diákhitellel tanuló magyarok a Brexit után se essenek el ettől a lehetőségtől – magyarázta.
Elmondta azt is, hogy lezárult az 1-es típusú diabétesszel élőket képviselő civil szervezeteknek kiírt 100 millió forintos és az 1-es típusú diabéteszes gyermekeket kezelő centrumoknak szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat. Előbbire 16, utóbbira 21 nyertes pályázat érkezett. Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Családbarát munkahely pályázatot, amelyre 183 cég 760 millió forint értékben pályázott. A 90 millió forintos keretet 54 nyertes pályázó között osztották el. 2830 kistelepülésnek 2,8 milliárd forint támogatást adtak a falunapok, kulturális rendezvények szervezésére meghirdetett pályázaton – tette hozzá a miniszter.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Diákhitel Központ Zrt. húszéves évfordulója alkalmából arról beszélt, hogy először 2001 októberében folyósítottak diákhitelt, azóta több mint 462 ezer hallgatónak utaltak hitelt 408 milliárd forint értékben. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt vezették be a Diákhitel Pluszt, a Diákhitel 2 pedig idén májustól a szakképzésben és a felnőttképzésben is elérhető – emlékeztetett. 2018-ban pedig arról döntött a kormány, hogy gyermekvállalás esetén az édesanyák hitelét részben, illetve teljes egészében elengedi. Ezzel a lehetőséggel eddig hatezren éltek – tette hozzá Novák Katalin.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!