Kiemelt hírek

Rakétákkal lövik a kabuli repteret

Published

on

Fotó: AFP / Wakil Kohsar

Ismeretlen támadók rakétákat lőttek ki Kabul repülőterére hétfőn – jelentette a Tolo News helyi hírcsatorna.

A CNN amerikai hírtelevízió amerikai kormánytisztviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy legalább öt rakétát lőttek ki a légikikötőre. A közösségi médiában egy rakétatalálat miatt lángra kapott autó képei kezdtek terjedni hétfőn, de ennek eredetiségét hírügynökségek egyelőre nem tudták megerősíteni.

A kabuli repülőtér rendelkezik rakétaelhárító rendszerrel, amelyet pár héttel ezelőtt próbáltak ki. Károkról vagy áldozatokról egyelőre nem tudni

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője nem sokkal később arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a támadásról, az emberek kimenekítése pedig szakadatlanul folytatódik.

„Az elnök megerősítette azt az utasítást a parancsnokoknak, hogy meg kell kettőzni az erőfeszítéseket a terepen lévő erőink biztonságának megóvása érdekében” – hangsúlyozta a szóvivő.

Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és más országok egy közös közleményben egyébként nemrég azt írták, a tálibok engedélyezni fogják, hogy valamennyi külföldi állampolgár, és más ország utazási engedélyével rendelkező afgán állampolgár elhagyja Afganisztánt.

Ahogy a közleményben fogalmaznak, biztosítékot kaptak a táliboktól, hogy minden külföldi állampolgárnak és más országtól utazási engedéllyel rendelkező afgán állampolgárnak engedélyezik, hogy biztonságos és rendezett módon eljussanak az indulási helyre és külföldi országba utazzanak.

Eközben vasárnap Joe Biden arra figyelmeztetett, hogy újabb terrortámadás várható az afganisztáni főváros repülőterén, ahol csütörtökön mintegy kétszáz halálos áldozatot követelő pokolgépes merénylet történt, amelyben 13 amerikai és két brit katona is meghalt. A támadásért az Egyesült Államok az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet teszi felelőssé.

Az amerikai hadsereg válaszul a terrorcselekményre dróncsapást mért az Iszlám Állam állásaira kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban. A támadásban a dzsihadisták két embere halt meg, és még egy megsebesült.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version