Nagyvilág

Csehországban már nem fogják bezárni az üzleteket

Published

on

Maszkos eladó egy prágai szuvenírboltban | Fotó: AFP / Michal Cizek

A cseh kormány már nem számol azzal, hogy az ősszel szükség lenne az üzletek és a szolgáltatások olyan korlátozására, mint ahogy az a koronavírus-járvány előző hullámaiban történt.

„Az üzletek és a szolgáltatások bezárásával a Covid-19 járvány alakulásának a legkockázatosabb forgatókönyve sem számol” – jelentette ki Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter vasárnap a Prima News kereskedelmi hírtelevízió vitaműsorában.

A miniszter szerint a szakértők úgy vélik: bár az ősszel várhatóan romlani fog a járványhelyzet, már nem lesz olyan súlyos, mint korábban. A prognózisok a cseh lakosság átoltottságának növekedésén alapulnak.

A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig 5,7 millió ember kapta meg az oltás mindkét adagját, 250 ezren pedig az első adagot.

Jelenleg naponta mintegy 30-35 ezer adagot adnak be, és ma már nem szükséges semmiféle regisztráció. A nagy oltóközpontok megszűntek, helyettük sok kisebb működik, és oltanak a háziorvosok is.

A magyar kormány nevében Gulyás Gergely még augusztus 21-én azt mondta a Kormányinfón, hogy nem tervezik lezárni az országot. Mint közölte, az oktatás meg tud kezdődni rendes munkarendben, munkahelyi korlátozásra sincs szükség.

„Arra van szükség, hogy mindenki beoltassa magát, és aki beoltatja magát, annak nem lesznek érdemben szigorítások.”

Egy nappal később, vasárnap Orbán Viktor a Kossuth Rádióban is azt mondta, ha mindenki még egy embert meggyőz, akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a járvány negyedik hullámának ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version