Nagyvilág

Az emberelőny sem volt elég a Fradinak Bernben

Published

on

A Ferencváros annak ellenére 3-2-re kikapott szerdán a svájci Young Boys vendégeként, hogy 65 percen át emberelőnyben futballozhatott a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén. Elkeseredni nem kell, bőven van esély a továbbjutásra.

Jobban és határozottabban kezdett a Young Boys, amely már a negyedik percben kihagyott egy helyzetet, és még tíz perc sem telt el, amikor a ferencvárosi kaput őrző Dibusznak már védenie is kellett. Ennek ellenére mégis a magyar bajnok szerzett vezetést, miután Boli egy labdaszerzés után a hálóba bombázott. A zöld-fehérek azonban nem örülhettek sokáig, mivel a svájci rivális kissé szerencsés, megpattanó lövéssel a kapott gól utáni első támadásából egyenlített.

Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, de egy vendégakció végén lerántották Botkát, így a Ferencváros nemcsak tizenegyeshez jutott, hanem emberelőnybe is került. Ezt a kedvező helyzetet viszont nem sikerült maga javára fordítania Peter Stöger vezetőedző csapatának, mivel Uzuni büntetője a jobb kapufán csattant, és bár a kipattanó Camara lábáról a hálóba vágódott, Laidouni idő előtt mozdult a büntetőterületre, így érvénytelenítették a gólt. Ez az érzelmi hullámvasút mindkét csapatot megfogta, amiből a hazaiak jöttek ki jobban, Sierro bombagóljának köszönhetően.

A magyar csapat a folytatásban sem tudta érvényre juttatni létszámfölényét, noha többet birtokolta a labdát, mégis inkább a Young Boys akarata érvényesült, a fordulás utáni első 15 percben csak Dibusznak volt egy nagy védése. A 65. percben már a válogatott kapus sem tudott segíteni Garcia hajszálpontos lövésénél, így emberelőnye ellenére kétgólos hátrányba került a Fradi. A magyarok a meccs utolsó tíz percére újítani tudtak, beszorították a végig szervezetten védekező, az Európa-ligában tavasszal nyolcaddöntős riválist, amely nem tudta elkerülni a zöld-fehérek szépítő gólját Boli remekbe szabott lövése után.

A visszavágót a jövő kedden rendezik a Groupama Arénában, a párharc győztese a Bajnokok Ligája 32 csapatos főtábláján, míg a vesztes az Európa-liga ugyancsak 32 együttest számláló csoportkörében folytathatja a küzdelmet.

 

Bajnokok Ligája, selejtező, playoff-kör, első mérkőzések:

Young Boys (svájci)–Ferencváros 3-2 (2-1)

Benfica (portugál)–PSV Eindhoven (holland) 2-1 (2-0)

Malmö (svéd)–Ludogorec (bolgár) 2-0 (1-0)

Kedden játszották:

Monaco (francia)–Sahtar Donyeck (ukrán) 0-1 (0-1)

Salzburg (osztrák)–Bröndby (dán) 2-1 (0-1)

Sheriff Tiraspol (moldáv)–Dinamo Zagreb (horvát) 2-0 (1-0)

mti/ph

(Kiemelt képünkön: Botka Endre, a Ferencváros (b) és Meschack Elia (k), valamint Christopher Martins, a Young Boys játékosa a  a berni Wankdorf stadionban 2021. augusztus 18-án. / Fotó:: MTI/EPA-KEYSTONE/Anthony Anex)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version