Kiemelt hírek

A szülés traumájáról tabuk nélkül

Published

on

Gyulavári Ági, mozgásművész és táncterapeuta | Fotó: Ádám Kata

A szülés egyéni és kollektív élményét feldolgozó nyilvános próbára (workshopra) és munkabemutatóra várja szombaton a Jurányi házba az érdeklődőket a Távoli Fény Laboratórium. A kísérlet a fotó-, a film-, a zene- és a színművészet társalkotóinak bevonásával válik összművészeti alkotássá.

Gleason-Nagy Natália Washingtonban élő rendező-producer három éve készít különleges színházi projekteket, mikor hazalátogat Magyarországra. Először Visky András Megöltem az anyámat című kortárs drámáját rendezte meg angolul, magyar színészekkel (az erdélyi árva cigánylányról szóló, valós történeten alapuló darabot korábban Londonban és Washingtonban is színpadra állította nemzetközi színészekkel), majd egy Shakespeare-adaptáció következett. Most a kortárstánc felé nyitott, Gyulavári Ági mozgásművész, táncterapeuta és Ádám Kata táncdramaturg, fotós együttműködésével a szüléshez kapcsolódó traumák feloldásán dolgozva.

Gyulavári Ágival a saját, megrázó szülésélményeik megosztásából indultak el, mindkettőjüknek nehéz volt erről beszélni is, de már egymástól függetlenül is keresték a kreatív-művészi útját a feldolgozásnak.

„A szülés traumájáról nem szívesen beszélünk, mert nem akarjuk riogatni azokat, akik még előtte állnak, másrészt szégyelljük is a könnyen szült nők előtt. Próbáltunk magunktól elmutatni, és megnézni, hogy a szülés-születés témakörén belül milyen más csendek lehetnek, miket hallgatunk még el” – mondta el lapunknak Gleason-Nagy Natália.

A pandémia alatt virtuális térbe tették át a munkafolyamatot, meghallgatva különböző hátterű külföldi művészeket és aktivistákat, akik hasonlóan fájdalmas élményeken mentek át. Ezután külön-külön is dolgoztak, majd az egyidejű próbák következtek, amiken Gyulavári Ági mellett Ádám Kata táncdramaturg személyesen, a rendező és a vendégek virtuálisan vettek részt.

A mozgásművész-táncterapeuta mindezeket magán átszűrve hozta létre a jövőbeni előadás magját képező koreográfiát. Készül egy kisfilm a különleges alkotófolyamatról, emellett színészek és hegedűművész is részt vesznek az improvizatív műhelymunkában szombaton 13 órától, amit 15 órától munkabemutató és beszélgetés követ a Jurányi házban.

A részvétel ingyenes, csak regisztrálni kell a tavolifenylaboratorium@gmail.com címen. „A workshop olyan rövid, intenzív együttlét, amiből rengeteget lehet fejlődni. Egy bátor, szabad, kreatív találkozás, nem arról szól, hogy létre kell hozni valamit. Akit érdekel, belenézhet az alakuló előadásba, megoszthatja saját történetét, benyomásait a beszélgetésen. Nincs mitől tartani, a színházi térben a mély figyelem olyan ajándék, ami nem fog visszatekinteni a nézőre” – ígéri a rendező.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version