Kiemelt hírek

Ez volt a tokiói olimpia 5 legfontosabb pillanata

Published

on

Az aranyérmes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetése után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 7-én | Fotó: MTI / Kovács Tamás

A magyar küldöttség remekül teljesített, és mindössze egy éremmel elmaradva az 1996-os rekordtól, hússzor állhattak a dobogóra: 6 arany, 7 ezüst és 7 bronzérmet szereztek.

Kozák történelmet írt

Nem indult kedvezően az olimpia Kozák Danuta számára: egyéniben negyedik helyezést ért el, majd K2-ben Bodonyi Dóra mellett bronzérmet szerzett. Végül a Bodonyi, Csipes, Kárász, Kozák négyes tagjaként megszerezte élete hatodik olimpiai aranyérmét és ezzel az itthoni örökranglista élére lépett, Keleti Ágnest és Egerszegi Krisztinát maga mögé utasítva. Ráadásul Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.

 

Szilágyi ismét címvédő

Másodszor is megvédte olimpiai címét Szilágyi Áron. Ezzel ő lett az első férfi kardvívó, aki egymás után háromszor is aranyérmet szerzett ugyanabban a számban, egyéniben. Magyarországon ez a teljesítmény a saját sportjában eddig Egerszegi Krisztinának és Papp Lászlónak sikerült. 

 

Lőrincz testvérek

Lőrincz Tamás olimpiai arannyal koronázta meg pályafutását. A 34 éves birkózó világ- és négy Európa-bajnoki cím után a pályafutásából hiányzó aranyérmet is begyűjtötte. Öccse, Viktor pedig a 87 kg-os kategóriában szerezte élete első olimpiai ezüstérmét. Ehhez hasonló sem történt még az olimpiák történetében, hogy két testvér ugyanazon sportágban aranyért harcolhasson.

 

Cseh László, a bajnok

Ahogyan már korábban írtunk róla, a kétszeres világbajnok Cseh László ötödik olimpiája után végleg abbahagyta a versenyzést. Bár a fináléban még az első százon tartotta magát, a végén hetedikként csapott célba. A szám olimpiai bajnoka a verseny után fejet is hajtott a magyar olimpikon előtt. A 35 éves olimpikon visszavonulásával Magyarország egyik legnagyszerűbb sportembere búcsúzott. 

 

Taroltunk kajak-kenuban

Kozák Danuta történelmi sikere mellett jogosan lehettünk büszkék a magyar kajak-kenu küldöttségre: Kopasz Bálint és Tótka Sándor aranyéremmel térhet haza, míg Csipes Tamara és Varga Ádám ezüstéremmel zárták az olimpiát.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version