Magyarország

Doppingdílerekre csaptak le Budapesten

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Dimény András

A Pest megyei felderítők üzletkötés után csaptak le arra a két férfire, akik között teljesítményfokozók cseréltek gazdát.

Egyikük nem tett vallomást, a másik tagadja a terhére rótt bűncselekményt. A lefoglalt szerek legtöbbje az elsődleges megállapítások szerint vényköteles.

A Pest megyei rendőrökön kívül cseh és a román kollégáik vesznek részt abban az Europol által koordinált nemzetközi nyomozócsoportban, amely 2019. óta cseréli egymás közt információit, hogy felszámoljon egy teljesítményfokozó szerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó szervezetet. Utóbbiban vált érintetté az a 65 éves szentendrei férfi, akit 2020 áprilisában hallgattak ki először gyanúsítottként, de a rendőrök az akció részeként nagy mennyiségben teljesítményfokozó szereket is lefoglaltak. Az akkori rajtaütés egy több helyszínen végrehajtott intézkedéssorozat egyik állomása volt, amelyet Csehországban, Szlovákiában és Romániában szervezett rendőri akciók követtek: Aradon a szerek ipari mennyiségben történő előállításához használt gyártósort és a tabletták, valamint az ampullák csomagolásához szükséges kellékeket foglaltak le.

A munka azonban ezzel nem ért véget, az országok között cserélődő adatok szerint a tavaly kihallgatott szentendrei férfi ott folytatta ténykedését, ahol a rendőrök megakasztották. A Pest megyei felderítés megerősítette az információt, a 2021. augusztus 4-én délben, egy fővárosi felüljáró alatti parkolóban végrehajtott rajtaütésen V. Gábort és egy kecskeméti nyugdíjast fogtak el üzletkötés után.

Pénz itt, zöld nejlonszatyor ott, V. Gábor adta a szereket, Sz. Károly fizette az árát. A gyorsan lezajlott csere után mindenki ment volna a maga útjára, ám a Pest megyei felderítők közbelépése módosított úti céljukon. Nem sokkal később eredeti tervükkel ellentétben már a Róna utcai objektum előállító helyiségében várhattak kihallgatásukra.

A lefoglalt szerek hatóanyagát, összetételét szakértők vizsgálják, az elsődleges megállapítások szerint legtöbbjük vényköteles, hatóanyaguk alappal vélelmezhetően illegális gyógyszereket is tartalmazó, tiltott teljesítményfokozó szubsztanciák. A 65 éves Sz. Károly nem tett vallomást, V. Gábor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Ellenük teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya. 

168.hu / police.hu

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version