Nagyvilág

Tarolnak a tálibok, újabb fontos várost szereztek meg

Published

on

Fotó: AFP / Wakil Kohsar

Egy napon belül már a harmadik, három napon belül pedig már a negyedik afganisztáni tartomány székhelyét vonta uralma alá a tálib mozgalom – közölték vasárnap a helyi hatóságok.

Az iszlamista lázadók előbb az északi Szári-Pul tartományt szerezték meg az afgán kormányerőkkel folytatott harcok során. A tálibok elfoglalták az összes kormányzati épületet, köztük a kormányzó irodáját és a rendőr-főkapitányságot Szári-Pul városban. A tartományi kormányzati tisztségviselők egy helyi katonai egységnél kerestek menedéket, bár beszámolók szerint a tálibok a katonákat is támadják.

Tisztségviselők beszámoltak arról is, hogy a lázadók elfoglalták az északi Tahár tartomány fővárosát, Talikant is, miután a kormányerők kivonultak onnan, elkerülendő a közlétesítmények lerombolását és a civil áldozatokat – közölte a dpa hírügynökséggel Rohullah Raufi tartományi tanácsos. A kormányerők az onnan 40 kilométerre lévő Farhár körzetbe vonultak – tette hozzá. Egy másik, meg nem nevezett tisztségviselő megerősítette a 263 ezer lakosú Talikan elestét. A székhelyet két hónapja ostromolták a tálibok.  

Vasárnapi jelentések szerint a tádzsik határhoz közeli, stratégiai fontosságú Kunduz tartományban is kezdik megvetni a lábukat. Az AFP francia hírügynökség tudósítójának jelentése szerint Kunduz városban a tálibok már elfoglalták az összes fontosabb épületet. A helyi börtönből kiszabadítottak ötszáz rabot, köztük tálib harcosokat. Ha a 340 ezer lakosú Kunduzt teljesen elfoglalják a lázadók, akkor az kiemelkedő mozzanat lesz számukra, de egyúttal próbára teszik azt a képességüket, hogy meg tudják-e tartani a már elfoglalt összes területet – jegyezte meg az AP hírügynökség.

Szombaton a lázadók az ország északnyugati részében fekvő Sibargan városát, Dzsauzdzsán tartomány székhelyét foglalták el, egy nappal korábban pedig a délnyugati Nimrúz tartomány székhelyét, Zarandzs városát rohanták le és vonták ellenőrzésük alá.

A tálibok kerületek és határátkelők tucatjait vonták uralmuk alá az elmúlt hónapokban. Májusban átfogó offenzívát indítottak az ellenállást alig tanúsító kormányerők ellen, kihasználva azt, hogy az amerikaiak vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. Eközben a Dohában hónapok óta tartó afgánközi béketárgyalásokon a feleknek továbbra sem sikerül előrelépést elérniük.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version