Kiemelt hírek

Négy továbbjutó egység kajak-kenuban

Published

on

A pénteken rajthoz állt öt magyar egység közül négy kiharcolta a középdöntős folytatás lehetőségét kajak-kenuban a tokiói olimpián.

Elsőként a győriek többszörös világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kettősét, Balla Virágot és Takács Kincsőt szólították a rajthoz, és a rutinos páros az ukránok friss Eb-győztes kettőse mögött a második helyen beérkezve egyből bekerült a középdöntőbe.

„Nagyon hasznos volt, hogy elindultunk egyesben, szerintem látszott is a mostani rajtunkon, ami nagyon jól sikerült. Én egyáltalán nem is izgultam a start előtt és koncentráltan tudtam most evezni” – mondta Balla Virág.

A férfi kenu egyeseknél, 1000 méteren Adolf Balázs remekül mutatkozott be, többek között a kétszeres címvédő és háromszoros olimpiai bajnok német Sebastian Brendelt is megelőzve a csehek menője, Martin Fuksa mögött másodikként ért célba, azaz már készülhet a szombati folytatásra.

„Nagyon kellett nyomni, de örültem, hogy a rajt után nem mentek el tőlem, lőtávolban maradtam. Nagy volt a tét, és az utolsó százon mindent beleadtam, hogy sikerüljön” – nyilatkozott fáradtan, de boldogan az 5000 méteren világbajnoki ezüstérmes Adolf.

Ami a kajaknégyeseket illeti, a kétszeres címvédő női egység – ezúttal Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállításban – már első pályáján összekerült a nagy riválisnak tartott új-zélandiakkal és fehéroroszokkal.

A hajrában aztán a rákapcsoló magyarok elhúztak mellettük és viszonylag magabiztos előnnyel ők értek elsőként a célba.

A férfiak – Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos és Tótka Sándor – az előfutamban 250 méter után tudatosan visszavettek a tempóból, így mentek még egy pályát, és a reményfutamot már magabiztosan nyerték, így ők is továbbjutottak.

(mti/ph)

(Kiemelt kép: KOVÁCS TAMÁS – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version