Kiemelt hírek

Megjöttek a kajak-kenusok

Published

on

Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren, a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpia után újra magyar bajnoka van a kajak egyesnek ezer méteren. A 24 éves Kopasz Bálint nagyon simán nyerte a távot, Varga Ádám pedig nagy hajrával hozta a második helyet. A 24 éves Kopasz majdnem két másodperccel nyert.

A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette a döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték. 

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltávnál már Kopasz vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét.

Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, és a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

A friss olimpiai bajnok az eredményhirdetés után azt nyilatkozta, hogy kilencéves kora óta erre a napra készült, ez pedig 15 év kőkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt.

„Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna” – mondta Kopasz.

 „Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, minden nap ott volt mellettem, megfőzött mindenféle minőségi ételt” – emelte ki edző-édesanyja, Demeter Irén szerepét a győri kajakos, aki a magyar sportági szövetségnek is külön köszönetet mondott.

Az újdonsült olimpiai bajnok a mostanra elért sikereknél többet már nem is kívánna, de folytatni akarja a kajakozást és úgy érzi, nyári játékokon még akár háromszor is elindulhat pályafutása során.

A női K-2 500 méteren az új-zélandi Lisa Carrington és társa, Caitlin Regal nem hagytak sok esélyt az ellenfeleiknek, kilőttek a rajtból, és ötven méter után már fél hajós előnyre tettek szert, mögöttük azonban nagy csata alakult ki az érmekért. A friss Európa-bajnok Kozák Danuta és a szolnoki Bodonyi Dóra végül a harmadik helyen ért be, közvetlenül a táv második felében javító honvédos duó, Csipes és Medveczky előtt.

mti/ph

(Kiemelt kép: KOVÁCS TAMÁS – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version