Nagyvilág
Hat lépés a teljhatalom felé
„Ragadd meg a hatalmat!, Taposd el az ellenfeleid!, Uralkodj terrorral!, Kontrolláld az igazságot!, Teremts új társadalmat!, Uralkodj örökké!” – a Netflix egy új dokumentumsorozatában elmondja a zsarnokok tuti trükkjeit.
Elnökségének hatodik napján Szaddám Huszein összehívta az iraki kongresszust. A Baath párt tagjai 1979. július 22-én már a helyükön ülve várták az újdonsült vezetőjüket, mikor ő a terembe sétált, felment egy emelvényre, leült, rágyújtott a kedvenc szivarjára, beleszívott és azt mondta: „Köztetek vannak, akik ellenzik a vezetésemet.” Ezt követően a párt egy tagja, Mashadi szintén a pulpitusra ment, és bevallotta, ő tervezett puccsot Szaddám Huszein ellen, majd elárulta tíz, az összeesküvésben résztvevő párttársa nevét. Miután kivezették őket, Mashadi folytatta, újabb tíz nevet olvasott fel. Majd újabb tízet, és így tovább. Szaddám Huszein aznap 68 politikust záratott be egy ellene készülő puccs miatt. Csakhogy ez az összeesküvés nem is létezett. Az iraki elnök egyszerűen úgy döntött, leckét ad zsarnokságból.
Az újdonsült vezető néhány nappal korábban konstatálta, hogy nem mindenki gondolja alkalmasnak Irak irányítására. És mit tehet ilyenkor egy zöldfülű despota? Hát előkap valamit a történelem nagypályás zsarnokainak tarsolyából. Így tett Husszein is, eljött a megfélemlítés ideje. A Netflix saját gyártású sorozata a 20. század leghírhedtebb diktátorai uralmán keresztül mutatja be a teljhatalomhoz vezető hat lépcsőfokot. Ebből az egyik, amit Szaddám Huszein is jól ismert: taposd el az ellenfeleid. És mint mindig, a recept bevált. A júliusi üléstől kezdve világos volt, Irak új vezetője megvédi a hatalmat. Ha kell, bármi áron.
A Hogyan váljunk zsarnokká című dokumentumsorozat Bruce Bueno de Mesquita és Alastair Smith Diktátorok kézikönyve című műve alapján készült. Az adaptációban megszólal többek között Madeleine Albright, az USA egy korábbi külügyminisztere és Edward Barham Walters brit író is. A sorozat hat részét az amerikai színész, Peter Dinklage narrálja, a diktátorok szerepében pedig: Szaddám Huszein, Adolf Hitler, az ugandai Idi Amin Dada, Joszif Sztálin, Moammer Kadhafi és a Kim dinasztia tagjai. De ki akarna ilyenné válni? – vetődhet fel. A Hogyan váljunk zsarnokká megválaszol minden más kérést is, ami bárkiben megfogalmazódhat, ha egy diktátorról hall vagy olvas: Kiből lehet zsarnok? Vajon bedőltem volna neki? Meddig tart egy despota uralma? De egyszer megbuknak vagy meghalnak, ugye? Vagy mégsem? (Hogyan váljunk zsarnokká – a Netflix sorozata)
Cserdi Dóra
(Kiemelt kép: MAHMUD TURKIA – AFP)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!