Nagyvilág
Gordon Ramsey a gyerekei miatt tért át növényi étrendre
A brit sztárséfet, bár többek közt Wellington bélszín-receptjéről is híres, egyre kevésbé hozza lázba a húsevés.
A karantén alatt a gyerekei hatására szinte teljesen átállt a növényi alapú étrendre, és mindannyian imádják az új ízeket, a finom és tápláló vegán fogásokat.
Bár Ramsay érdeklődése a növényi alapú ételek iránt már legalább 8 éve tart, a hosszú karanténidőszak alatt jutott arra, hogy elsőként a tejtermékekről mondjon le teljesen. A növényi tejek közül a zabtej a kedvence, ezzel issza a kávéját és a turmixokat, amiket napközben fogyaszt. „Hazudnék, ha azt állítanám, hogy mi, szakácsok szép komótosan megebédelünk, miközben megfőzzük másoknak az ebédet. Egy éttermi konyhán folyamatos a pörgés, pár falatot se lehet munka közben bekapni” – meséli Ramsay.
A növényi alapú kísérletezés nem csak a családjában indított el változásokat, az általa üzemeltetett londoni Hell’s Kitchen étteremben is egyre több vegán ételt vesz fel a menübe. „Vendéglátós szempontból nagyobb kihívást jelentenek a növényi alapú fogások: a vendégek több kreativitást várnak el tőlük, meg kell győzni őket, hogy egy vegán étel is lehet épp olyan jó választás, mint egy hús- vagy halétel. Magasak az elvárások és sok a kétely, ezért a séfeknek nagyon oda kell tenni magukat, ha ilyenekkel kísérleteznek” – magyarázta Ramsay a brit Delish magazinnak.
A Hell’s Kitchen – azaz a Pokol Konyhája – étlapján jelenleg olyan növényi alapú újdonságok szerepenek, mint a tavaszi újhagymaleves és a fehérbabból készült kesudiós „gulyás”. A vendégeknek lehetősége van arra is, hogy az á la carte ételeket húsos, vegetáriánus vagy teljesen vegán módon elkészítve kérjék. „Úttörőknek kell lennünk, példát kell mutatnunk másoknak. A zöldségekkel is épp úgy lehet kreatívan főzni, mint hússal, hallal, vagy bármi mással, de a legjobb, amit tehetünk, ha kiegyensúlyozottságra törekszünk. Ez az étlapunkra is igaz, baromi keményen dolgozunk rajta, hogy ebben is megüssük az eddig nyújtott kulináris színvonalat.”
Bálint Orsolya
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!