Mindenük odalett az évszázad árvizében

Az egész világot sokkolta és megrázta az a júliusi nap, amikor Nyugat-Európát tönkretette az árvíz.

Németország, Hollandia, Belgium és Luxemburg is víz alá került. Az évszázad özönvízében több száz ember vesztette életét, rengeteg eltűntnek azóta se lelik nyomát.

Egyelőre felbecsülhetetlen anyagi veszteséget szenvedett el a „nyugati” világ, a tragédia okozta lelki megrázkódtatást pedig el sem tudjuk képzelni. A luxemburgi Born falvacskában élő Fejér Dominika családjával együtt élte át a katasztrófát. A huszonéves édesanya háza a víz martalékává vált, miközben ők a második emeleten rettegtek, hogy túlélik-e a közeli Mosel folyóból egyre áradó vizet.

„Minden csütörtök éjjel kezdődött, július 15-én. Hajnali fél kettőkor zörgetett fel bennünket a helyi katasztrófavédelem azzal, hogy előfordulhat kisebb áradás. Bár kellőképp megijedtünk, semmi biztosat nem mondtak a helyi hatóságok. Fél háromkor el is mentek tőlünk. A párommal felpakoltunk pár fontosabb dolgot a kanapé tetejére mert azt hittük, hogy nem lesz túl komoly áradás. Visszafeküdtünk aludni, majd hajnali háromkor arra ébredtem, hogy bugyog alattunk a víz. Felkaptam az öt hónapos kisfiamat és tápszerrel, pár bodyval együtt felvittem az anyósomhoz a második emeletre. A párom ezalatt kiment a lakásból és felvitte az autónkat egy magasabban fekvő utcába. Én a lakásban voltam, lassan térdig érő vízben és próbáltam kimenteni az iratainkat és pár fontosabb dolgot. Ekkor még egyszer megérkeztek a katasztrófavédelmisek, és figyelmeztettek minket arra, hogy magasabb emeletre kell mennünk, amilyen gyorsan csak lehet. A párom és néhány szomszéd eszeveszett gyorsasággal próbálták kimenteni az ingóságainkat.” 

Miközben a huszonéves Dominika és öt hónapos csecsemője, a kis Lucas néhány váltás babaruhával együtt a második emeletre menekült, párja, a portugál származású Hugo a földszinten próbálta menteni a menthetőt. De nem sokáig volt erre esélye.

„Hajnali három és hat között a plafonig megtelt vízzel a lakásunk, elnyelve az összes bútorunkat és elektronikai eszközünket. Erősen megmaradt az emlékezetemben, amikor körülbelül öt órakor lementem a lépcsőházba felmérni a helyzetet, és 

láttam magam előtt a fiam kiságyát kiúszni a lakásból.” 

Hugo úszva tudta csak megközelíteni a ház első emeletét, a másodikra viszont már lépcsőn tudott feljutni. A családnak minden ingósága odaveszett, s míg ők a második emeleten kucorogtak, Dominika átértékelte az életét.

„Rájöttem, hogy egyáltalán nem szabad természetesnek venni azt, hogy fedél van a fejünk fölött és étel az asztalon, mert bármelyik percben jöhet egy hasonló katasztrófa, ami megfoszthat minket ezektől az egyszerűnek és mindennaposnak vélt dolgoktól. Minden nap hálát kell adnunk azért amink van” – mesélte a Pesti Hírlapnak a huszonéves édesanya, aki családjával együtt majdnem fél napon át áram nélkül didergett az emeleten, és azt nézték, vajon kibírja-e a ház, vagy leszakad az egész emelet. Végül megérkeztek a megmentők. 

„Délelőtt 11 órakor csónakkal mentettek ki minket az első emeletről a katasztrófavédelmisek. Egyesével ugrottunk a csónakba segítséggel. A kisfiamért rettentően aggódtam. Borzasztóan ijesztő volt látni ahogy kézről-kézre adják a hömpölygő víz felett.”

A családot a nehéz élethelyzet sokkal inkább összekovácsolta, mégis nehezen dolgozzák fel az özönvíz okozta sokkot és tragédiát.

Hatalmas fájdalommal éljük meg, hogy mindaz, amiért évekig dolgoztunk, most odaveszett.

A szívünk csücske volt ez a kicsi lakás, már teljesen a magunkénak éreztük. A pici babánk is ott érezte magát a legkomfortosabban. Most szegény nagyon nyugtalan, nem találja ő sem a helyét, sokkal többször felsír.”

A család számára hivatalból kiutalt egy kisebb lakást az önkormányzat, viszont fizetni kell a bérleti díjat az átmeneti otthonért. S nem Dominika és Hugo voltak az egyetlenek, akik így jártak, legalább 30 ház víz alá került a luxemburgi Bornban. 

„Azt az utcát érte a legnagyobb kár, ahol a mi lakásunk van. Autók rongálódtak meg, a közeli tanyáról állattetemeket sodort a víz, a kemping úgy eltűnt mintha sosem lett volna, az összes lakóautót elvitte vagy tönkretette az árvíz. A temetőben a legtöbb sírelméket tönkretette az áradás” – meséli a nő, aki még mindig a történtek hatása alatt áll.

Az egri származású Dominika itthoni családja is sokkot kapott a hír hallatán. A szüleivel folyamatosan tartotta a kapcsolatot az áradás során, a rokonok elkeseredve és sírva hívták a halálra vált kismamát. A fiatal édesanya úgy döntött, nem szeretne visszaköltözni abba a házba. Egyrészt nagyon erősen kísértik az emlékek, másrészt nem tartja többé biztonságosnak az épületet, különösképpen, ha újabb árvíz csap le Bornra. Most próbál megnyugodni a család. Erre szükség is van egyrészt a kis Lucas miatt, másrészt a családfőnek, Hugonak hat nappal a mindent elmosó áradást követően már vissza kellett térnie dolgozni. 

„Nagyon nehéz most a munkára koncentrálnia, még teljesen a történtek hatása alatt áll, és tudat alatt azon aggódik, mi lehet velünk.”

Hugo, Dominika és babájuk számíthat a falu, Born segítségére, és a luxemburgi magyarok nevű Facebook csoport révén is sok adományt – például ruhaneműt és babaholmikat – is kapnak. A lelki megrázkódtatásra azonban egyedül az idő hozhat gyógyírt.

Skultéti Judit