Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Helyreállt a közlekedés a rakpartokon

Létrehozva:

Mától kevesebb lehet a dugó, hiszen ismét lehetséges a közlekedés a rakpartokon.

A feszített tempóban végzett munkálatok meghozták az eredményt, ugyanis a közlekedés a mai naptól ismét lehetséges mind a budai, mind a pesti alsó rakpartokon – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.

A Duna áradása miatt korábban szükségessé vált a budai és a pesti alsó rakpartok lezárása, hiszen ezeket a területeket is közel két méteres magasságig elöntötte a víz. Az elmúlt napokban a Duna viszonylag gyors tempóban kezdett apadni, ám miután visszahúzódott a medrébe, a szakembereknek azzal kellett szembesülniük, hogy rengeteg uszadékfa és iszap maradt az utakon.

A fertőzésveszély miatt is nélkülözhetetlen volt a szakszerű takarítás, ám az utak megtisztítása nagy kihívás elé állította a Fővárosi Közterület-fenntartó szakembereit is. Az uszadékfákat sok esetben már a helyszínen darabokra kellett fűrészelni, ugyanis a méretükből fakadóan nem lehetett volna másképp elszállítani azokat. Több mint 20 tonnányi hulladékot szállítottak el, hogy a rakpartok ismét járhatóvá váljanak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink