Kiemelt hírek

Kárpótolják a kényszersterilizált cseh nőket

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Kárpótlást kapnak Csehországban azok a nők, akiket 1966 és 2012 között akaratuk ellenére jogtalanul sterilizáltak.

A képviselőház által korábban elfogadott jogszabályt csütörtökön a szenátus is jóváhagyta. Életbe lépéséhez már csak az államfő aláírása szükséges.

A törvény szerint mindazok a cseh nők, akik bizonyítani tudják, hogy jogtalan sterilizálás áldozatai lettek, 300 ezer koronás (4,2 millió forint) egyszeri pénzbeli kártérítést kapnak az államtól. A kárpótlás időszakát azon jogi norma érvényessége adja, amely az adott időszakban lehetővé tette a jogtalan sterilizálást. A törvény indoklása szerint az említett időszakban mintegy 400 olyan eset ismeretes, amikor a nők nem szabad akaratukból, hanem mások győzködése alapján, a gyereksegélyek korlátozásával, illetve a gyermekek elvételével történt fenyegetés miatt vetették alá magukat a sterilizációnak.

A jogi norma január elsején lép életbe, az érintetteknek három évük lesz arra, hogy benyújtsák kárpótlási kérelmüket. Ezeket az egészségügyi minisztérium fogja elbírálni, s amennyiben elutasítja, az érintetteknek lehetőségük lesz bírósághoz fordulni. A per költségeit az állam állja.  

A csehországi – döntően roma – nők kényszersterilizálásának problémáját 2004-ben vetette fel a romák jogaival foglalkozó európai központ. A jelentés nyilvánosságra hozatala után több tucatnyi cseh nő jelentkezett a hatóságoknál, s néhányan bírósághoz is fordultak. A cseh kormány 2009-ben nyilvánosan bocsánatot kért az érintettekről, megígérte a probléma kivizsgálását és a kárpótlást is.

Jirí Dienstbier, korábbi emberi jogi miniszter néhány éve el is készített egy törvényjavaslatot, de azt a kormány nem találta jónak és nem fogadta el. A mostani törvényjavaslatot több parlamenti párt képviselőiből álló csoport kezdeményezte, s a kormány is támogatta.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version