Magyarország

Európai Konferencia Liga: Már az első meccs is visszavágó lesz

Published

on

A miskolci Asmir Suljic (b) és az újpesti Máté Zsolt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott Diósgyőri VTK - Újpest FC mérkőzésen Miskolcon 2021. április 29-én | Fotó: MTI / Vajda János

Michael Oenning vezetőedző szerint az Újpest és a liechtensteini FC Vaduz is focizni akar, vagyis nem csak védekezésre játszik ma este a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első, budapesti mérkőzésén.

„Nagyon jól szervezett, jól játszó ellenféllel találkozunk. Mindkét csapat célja a továbbjutás, mindkettő jól felkészült, és úgy gondolom, mindkét együttes focizni akar” – nyilatkozta a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatón a lilák német vezetőedzője, aki arról is beszélt, hogy mivel megnyerték a Magyar Kupát, megérdemlik, hogy kiléphettek az európai kupaporondra.

„Örülünk, hogy részt vehetünk a Konferencia-ligában, szeretnénk élvezni a mérkőzéseket, és jó meccseket játszani” – mondta.

A szakvezető a célokról annyit mondott: a lehető legtovább szeretnének eljutni, vagyis addig akarnak versenyben lenni a harmadik számú európai kupasorozatban, ameddig csak lehet, de nyilvánvalóan mindenki hasonló elvárásokkal vág neki a szezonnak. Megjegyezte ugyanakkor, hogy csapatán nincs nyomás a vezetőség részéről.

Mario Frick, az FC Vaduz vezetőedzője úgy vélekedett, hogy a magyar együttes a párharc esélyese, Oenning azonban nem értett egyet ezzel, de azért azt megjegyezte, hogy nem a nulláról kellett kezdeniük a nyári felkészülést, mert a csapat nagyobb részét együtt tudták tartani.

„Nehéz megmondani, mi várható csütörtökön, hiszen ez lesz a szezon első tétmérkőzése, de bizakodásra ad okot, hogy a felkészülés jól sikerült” – tette hozzá.

Frick kiemelte, rendkívül tapasztalt csapat ellen fognak játszani, a taktikájukról pedig elárulta, szeretnék minél többet birtokolni a labdát. Hozzátette, van már tapasztalatuk magyar csapat ellen a nemzetközi porondon, hiszen két évvel ezelőtt a MOL Fehérvár FC-vel találkoztak, és sikerült is továbbjutniuk az Európa-liga selejtezőjében.

Pikantériája a mérkőzésnek, hogy az Európa-liga 2006-2007-es kiírásában már találkozott a két csapat, és akkor – az Újpest történetének egyik legfeketébb napján – az akkor teljesen esélytelennek számító liechtensteini csapat Budapesten 4-0-ra kiütötte a lila-fehéreket, akik a visszavágón ugyan 1-0 arányban diadalmaskodtak, de ez vigasznak is kevés volt. Így aztán már a párharc első felvonását is nyugodtan tekintheti visszavágónak a magyar kupagyőztes.

Még egy magyar érdekeltségű mérkőzést rendeznek ma a Konferencia Ligában: a Puskás Akadémia a lett  FK Rigas FS otthonába látogat. 

Mindkét mérkőzés visszavágójára a jövő héten kerül sor, és továbbjutása esetén az Újpest a svájci FC Basel vagy az albán Partizani Tirana, a Puskás Akadémia pedig a belga Gent vagy a norvég Valerenga ellen folytathatja.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version