Magyarország

Miért vannak dugók Budapesten?

Published

on

Idén sem maradt el a dugószezon, a nagykörúti villamos évről-évre megismétlődő felújítása helyett több ponton zajlik olyan beruházás a fővárosban, amely akadályozza a forgalmat. Emellett az autóforgalom is magasabb, mint a járvány előtt. 

Nincs nyár forgalmi dugó nélkül a fővárosban. Ennek elsődleges oka, hogy az esedékes felújításokat mindig a tanítási szünet – és az azzal járó kisebb gépjármű-forgalom – idejére tervezi a főváros mindenkori vezetése. Hosszú idő óta ez az első év, hogy a 4/6-os villamos pályájához nem kell hozzányúlni. 

E mellett idén több – fővárosi és állami – felújítás is egyszerre történik, miközben a koronavírus-járvány hatására 10-15 százalékkal nőtt a közúti gépjárműforgalom 2019-hez képest a BKK adatai szerint. 

A Lánchíd felújításának további halasztását már a híd műszaki állapota miatt sem léphette meg a főváros. A felújításra kiírt pályázatot még Tarlós István dobta vissza 2019 szeptemberében, méghozzá azért, mert a kapott árajánlatok jelentősen meghaladták a tervezett költségeket. Az új pályázatot – megváltozott tartalommal – már az új városvezetésnek kellett kiírnia. 

A pesti alsó rakpart és a Blaha Lujza tér szintén régóta esedékes és évek óta húzódó felújításának ütemezése mögött pedig az áll, hogy a fővárosnak év végéig el kell számolnia az azokért kapott támogatási összeggel. Ezek megvalósulását egyébként még saját ciklusára ígérte az előző városvezetés. 

A fővárosi felújítások mellett azonban az M0-s hárosi hídjának újbóli lezárása is extra terhet ró a belvárosi utakra. A hidat évek óta újítja fel a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt., azonban, mint kiderült, a beépített hídsaruk hibásak voltak, ezért az elemeket ismét ki kell cserélni, ezért márciustól szeptemberig két ütemben lezárják a híd egy-egy sávját. 

Ugyanígy húzódik egy másik állami beruházás is, amelyre a fővárosnak nincsen ráhatása. Az atlétikai stadion építése miatt hónapok óta húzódik a H7-es HÉV vonalának felújítása. Mint emlékezetes, az állami tulajdonú MÁV-HÉV még 2020 nyarán egy rajzfilmben ígérte meg az utasoknak, hogy a felújítás elkészül „mire elmúlik karácsony”. 

Nincs értelme felszámolni a tavaly kialakított kerékpársávokat a nagykörúton a Blaha Lujza tér és a Nyugati felújításának idejére, hiszen a csomópontok fogják meg a forgalmat, ezen nem segít, ha két kereszteződés között több sáv jut a gépjárműforgalomnak – ezt válaszolta Balogh Samu, Karácsony Gergely kabinetfőnöke újságírói kérdésre pénteki sajtótájékoztatóján. A Blaha Lujza tér felújítása 10-12 hetet vesz igénybe, szeptember végére remélhetőleg megszűnnek az itteni korlátozások.

(Kiemelt kép: Dimény András / Pesti Hírlap)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version