Őszintén az autizmusról

Recenzió a Netflix Atypical című sorozatáról.

Záró évadához érkezett a Netflix Atypical című sorozata, az elmúlt évtizedek egyik legjobb sitcom-szériája, amelyet az Így jártam anyátokkal egyik ötletgazdája, Robia Rashid készített. A sorozat a középiskolás autista srác, Sam és családja hétköznapjait követi végig. A tinédzserek hétköznapi dilemmái, a pályaválasztás, a párkeresés, a függetlenedés mind-mind terítékre kerülnek a sorozatban – csakhogy egészen új köntösben.

A Netflix új trendet teremtett az elmúlt években, amely kifejezett figyelmet fordít a kisebbségi, elnyomott társadalmi csoportokra. Ezért is lehetséges, hogy a XIX. századi Angliában játszódó Bridgerton sorozat alternatív történelmet kreálva ázsiai és színes bőrű emberekkel népesíti be az angol királyi családot. Ez leginkább a kattintások és a nézettség miatt történt, a recept pedig működik, ugyanis a Bridgerton a szolgáltató egyik legnézettebb sorozata lett: egy hónap alatt 82 millió nézőt vonzott képernyők elé. 

Emellett többször terítékre kerültek már a Netflix kínálatában az egyedülálló szülők, a különböző szexuális orientációjú emberek, és a szellemi vagy épp testi betegségekkel együtt élők problémái A két trend pedig sok tekintetben ellent mond egymásnak. Míg előbbi pénzt és médiafigyelmet szolgáltat a streaming-csatornának, az utóbbi olyan embereknek szól, akik azonosulni tudnak az adott problémakörrel. Az Atypical készítése során ez utóbbi lehetett a fő motiváció. Egy ilyen érzékeny témába nem lehet belecsapni csak úgy, éppen ezért egy autizmussal foglalkozó szakembernek is helyet biztosítottak. 

A cselekmény nem csak a főszereplő fejlődését járja körül, hanem minden fontosabb mellékszereplő teret kap. Míg Samnek a környezete segít abban, hogy egyre jobban kinyíljon, édesanyjának a túlféltéssel, apjának pedig az autizmus tabusításával kell felhagynia. Nővére mindenben kiáll mellette, azonban már fiatalként meg kell birkóznia a sportkarrierje miatt ránehezedő nyomással, és azzal is, hogy megkérdőjelezi szexuális orientációját. 

Az Atypical abban tud újat nyújtani, hogy a felsorolt témákat valóban mélységében járja körül. Képes elmélyedni az autizmussal élő főszereplő környezetéről alkotott percepcióban – ezt egy hatásos narrációval interpretálják –, de egyben azt is látjuk, hogy a környezete hogyan támogatja. Sőt azt is, hogyan pécézi ki magának a külvilág a sokszor magába zárkózó, félszeg Samet. Az első két évad számos kritikát kapott azért, mert nem fordít kellő figyelmet a főszereplő személyiségére, csupán a betegségével azonosítja. Ezt a hibát sikerült felülírnia az alkotónak, és a negyedik, záró évad nagyrészt Sam vágyainak beteljesítéséről szól. 

Az Atypical amellett, hogy egy kiváló coming-of-age sorozat, sokkal többet nyújt a megszokottnál. Nem ragadunk le a tiniszerelmek kénköves poklában, hanem valódi drámát kapunk. Olyat, amivel mi, nézők is gazdagabbak leszünk. Robia Rashid sorozata empátiára, előzékenységre nevel, amire nagy szükség van napjainkban.