Magyarország

Fővárosi Állat- és Növénykert: a biológiai sokféleség megőrzése a cél

Published

on

A szeptember elején született, majd elárvult orángutánkölyök, Bulumata a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2014. október 22-én | Fotó: MTI / Kovács Attila

A Fővárosi Állat- és Növénykert is csatlakozott az Európai Bizottság által életre hívott, „Együtt a biológiai sokféleségért!” elnevezésű kezdeményezéshez.

A nemzetközi koalíció, amelynek jelenleg hozzávetőleg háromszáz nemzeti park, kutatóintézet, egyetem, múzeum, állatkert, akvárium és botanikus kert a tagja, azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet az élővilág sokféleségének védelmére. A társulásban 51 ország vesz részt szerte a világból.

Magyarországról a Fővárosi Állat- és Növénykerttel együtt eddig hat intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez: a Debreceni Egyetem Botanikus Kertje, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Agrár- és Élelmiszertudományi Egyetem és a Nemzeti Botanikus Kert.

A közleményben kitérnek arra, hogy a csatlakozó országok részvételével idén októberben konferenciát rendeznek Kínában, ahol kulcsfontosságú döntéseket fognak meghozni a világ élővilágának megmentése érdekében.

„A városligeti intézményben Lendl Adolf egykori igazgató már száz évvel ezelőtt célként fogalmazta meg az élővilág sokféleségének bemutatását. Ennek nyomán az Állatkert – sok társintézményétől eltérően – nemcsak emlősökkel, madarakkal és egyes hüllőkkel foglalkozik, hanem rajtuk kívül többféle kétéltűt, halat és gerinctelent is bemutat” – olvasható az Állatkert közleményében.

A magyarországi állatkertek közül Budapesten látható a legtöbb állatfaj, illetve állatcsoport, a gyűjtemény változatossága nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő. Az intézmény egyben növénykert is, így az állatvilág mellett a növényvilág sokszínűségét is érzékelteti a látogatókkal.

Az Állatkert kiterjedt természetvédelmi tevékenységével hozzájárul a sokféleség megőrzéséhez is. Az intézmény – nemzetközi állatkerti tenyészprogramok résztvevőjeként – számos fenyegetett állatfaj természetvédelmi célú szaporításában vesz részt, az óriásvidráktól kezdve a szumátrai orangutánokon át egészen a tarvarjakig. Emellett számos faj, például a rákosi vipera vagy a fakókeselyű esetében fontos munkát végez az állatok természetes élőhelyén zajló in situ védelmi programokban, a természetvédelmi egyezmények betartatásában mentőközpontként segíti a hatóságok munkáját, és kiterjedt vadállatmentő tevékenységet is folytat.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version