Kiemelt hírek

Kivonulnak a katonák a kórházakból

Published

on

Megmérik egy oltásra érkező nő testhőmérsékletét a Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton Nyíregyházán 2021. május 8-án. | Fotó: MTI / Balázs Attila

Az intézmények igazgatóit váratlanul érte a lépést, azt mondják, hiányozni fog az egyenruhások segítsége. 

Május 30-án érkezett a hír Kásler Miklóstól, hogy az egészségügyi dolgozóknak július 1-jétől katonai segítség nélkül kell továbbvinni a stafétát a koronavírus elleni küzdelemben. Az emberi erőforrások minisztere levélben indokolta meg a döntést – írta a Népszava. A lap néhány érintett intézményt is megkérdezett, ahol a dolgozók azt állították, hogy hiányozni fognak az egyenruhások az ellátásból. A katonák 8 hónapig segítették az érintett 93 ezer egészségügyi intézményt. 

A lap által megkérdezett kórházak vezetőit váratlanul érte a döntés. A katonákról már a járvány alatt is dicsérően beszéltek a páciensek és a kórházi dolgozók is. Irányították a pácienseket, segédkeztek az oltások adminisztrációjában, a Covid-osztályok bővítésekor cipelték a bútorokat, betegeket. A Népszava szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lehetett nem észrevenni, hogy a katonák valójában az egészségügy békeidőben is fennálló munkaerőhiányát pótolták.

A katonai segítséggel a járvány elleni védekezésre hivatkozva parancsra mozgatható „ingyenes” emberekhez jutottak az kórházak. Ám a vészhelyzet lefújásával ez a szükséglet nem szűnt meg: a lap megtudta, hogy a katonák kivonásával párhuzamosan a kórházparancsnokokat is visszahívták az intézményekből. Ők tavaly március óta, azaz 15 hónapja felügyelték a készletgazdálkodást. Segítettek számontartani a főigazgatóknak a védekezéshez szükséges eszközöket, de az ő közbeavatkozásukat kérte a mentőszolgálat is, ha egy-egy intézmény valamilyen okból nem akarta fogadni a betegeket. Távozásukról már óvatosabban nyilatkoztak az intézményvezetők, mint a „mezei” katonákéról, már csak azért is, mert azzal számolnak, hogy a katonai vezetők a következő járványhullámmal, becslésük szerint nagyjából szeptember közepén visszatérhetnek.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version