Kiemelt hírek

Klingon nyelvre fordították az Alice Csodaországban című meseregényt

Published

on

A műből készült 2010-es film jelenete | Fotó: Disney Enterprises / INC. / AFP

A klasszikust a német Lieven L. Litaer ültette át a földönkívüliek nyelvére. 

Lewis Carroll brit író 1865-ben megjelent világhírű regénye novemberben jelenik meg klingon nyelven QelIS boqHarmey címmel. A saarbrückeni klingonszakértő elmondta a dpa-nak, hogy a műfordítói munka nagy kihívás elé állította, mert a meseklasszikus tele van nyílt és rejtett szójátékokkal, emiatt neki is több vadonatúj klingon szót és szójátékot kellett kitalálnia.

A nyelvész választása azért esett Carroll művére, mert a filmsorozat jelenleg futó szériájában, a Star Trek: Discovery-ben több idézet is elhangzik a könyvből, amely ráadásul a fő figurának, Michael Burnhamnek, a Discovery űrhajó kapitányának egyik kedvenc olvasmánya.
A klingontanár Litaer segédtananyagként fogja használni az Alice Csodaországbant klingon nyelvtanfolyamain, és a fordítással a klingon nyelv terjesztéséhez is hozzá akar járulni, ehhez pedig hozzátartozik klingon irodalom előállítása is, melyet az érdeklődők elolvashatnak.

Mint elmondta, Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című klasszikusának 2018-as klingon fordítása nagyon jó nemzetközi fogadtatásban részesült.

A mesterséges nyelv feltalálója James Doohan 2005-ben elhunyt amerikai színész, Scotty (az Enterprise csillaghajó skót származású főgépésze) megformálója, aki az első szavakat megalkotta, továbbfejlesztője pedig Marc Okrand amerikai nyelvtudós. Litaer szerint a klingon már 4200 szóból áll.

A német nyelvész Saarbrückenben évente tart klingon nyelvkurzust, amelyre szerte a világból érkeznek érdeklődők. Tavaly elmaradt a klingonkurzus a pandémia miatt, és idén sem lesz, a tervek szerint legközelebb 2022 novemberében tartják meg.

Lieven L. Litaer, akinek az Alice Csodaországban lefordításához egy évre volt szüksége, úgy tudja, hogy a világon jelenleg 20-30 ember beszéli folyékonyan a számos nyelvtörő szót és torokhangot tartalmazó klingon nyelvet, de számuk folyamatosan nő.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version