Kiemelt hírek

Tök jó fagylaltverseny és kóstoló

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Mindig van az évnek egy napja, amikor az ország legjobb és legtöbb féle fagylaltja egy helyen megtalálható.

Hívták versenynek, fesztiválnak, de lelkes rajongóknak inkább az a lényeg, hogy július 4-én, hétfőn délután 5-től a Zila Kávéházban megkóstolható az idei fagyifelhozatal.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén is rendhagyó módon kényszerült megszervezni-megrendezni az Év Fagylaltja versenyt, amelynek célja a klasszikus és a hagyományos kézműves fagylaltok népszerűsítése. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben már tavaly is arra kényszerítette a szervezőket a járvány, hogy négy régiós elődöntőt tartsanak. Nem a pályamunkák mutatkoztak be a zsűri előtt, hanem a zsűri utazott, hogy bírálhasson. Sajnos idén sem folytathatták azt a hagyományukat, hogy egy egész napos fesztiválprogramot szervezzenek a fagyi tiszteletére, a fagylaltimádók örömére.

Legutóbb 2019-ben, Szombathely főterére települtek ki a cukrászműhelyek, és ott helyben készítették, fagyasztották termékeiket. Mivel a fagylaltfesztivált mindig május végére, a gyereknap környékére szervezték, sosem volt hiány lelkes érdeklődőkből.

A cukrász ipartestület már több mint 20 éve vállalkozik arra, hogy ünnepi környezetet teremtsen a legjobb fagylaltok bemutatkozásának. A versenyfagylaltok csak természetes anyagokból készülhetnek, és csak a cukrászok által készített öntetekkel ízesíthetők.

A versenyt mindig két kategóriában hirdetik meg, a kézműves fagylaltok versenyében a cukrászok remekelhetnek, és a közülük választott legjobb lesz az Év Fagylaltja. A másik kategóriában az alapanyaggyártó- és forgalmazó cégek mutathatják be újdonságaikat. Idén, az Egy a természettel című vadászati és természeti világkiállítás tiszteletére új kategóriát is indítottak. Ide olyan fagylaltokkal lehetett nevezni, amelyek ízei Magyarország erdeinek, mezőinek terméséből ismerős. A kategória megihlette a cukrászokat. Olyan pályamunkák között kell majd döntenie hétfőn a zsűrinek, mint a Mezei kakukkfütty, a Szelíd kender vad szederrel, a Nagyerdő kincse, vagy a Festői feketegyöngy mezők. De a másik kategória kóstolói is számíthatnak extrémitásokra: Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal, Sikkes citromligetes pisztáciával, Sáfrányos vanília szeder-birs csatnival, és egy szerény pályaműre, amit egyszerűen így hívnak: Tök jó.

Az Év Fagylaltjáról szakmai zsűri dönt, amelynek neves cukrászmesterek a tagjai, köztük a biatorbágyi Andrész Zoltán, a budapesti Baracskay Angéla. A közönség zsűri tagja lesz Konyári Borbála borász, Kopek Janka színésznő, Péter Petra műsorvezető, Pirók Zsófia flamenco táncművész, Stohl Luca műsorvezető. Az érdeklődők pedig hétfőn délután 5-től kedvezményes áron kóstolhatják meg a pályamunkákat a XVIII. kerületi Zila Kávéházban.

Szikora Katalin

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version