Nagyvilág

Picasso és Mondrian a raktárból került elő

Published

on

Pablo Picasso spanyol művész Női fej című 1939-es kubista festményét és Piet Mondrian holland festő Szélmalom című 1905-ös képét mutatja be a görög rendőrség egy athéni sajtóértekezleten 2021. június 29-én. | Fotó: MTI / EPA / ANA-MPA

A görög hatóságok hétfőn megtalálták az athéni Nemzeti Galériából kilenc éve ellopott Pablo Picasso- és Piet Mondrian-festményt.

A 16,5 millió euróra (5,8 milliárd forint) becsült piaci értékén kívül a görögök számára nagy érzelmi értéket is jelentő Picasso-képet, a Női fej című 1939-es kubista alkotást, valamint Piet Mondrian holland festő Szélmalom című, 1905-ben készült képét még 2012 januárjában lopták el Görögország legnagyobb állami műgyűjteményéből egy rafináltan előkészített, vakmerően végrehajtott, mindössze hét percig tartó akció keretében. 

A feltételezett tettesek kivágták keretükből a vásznakat és sietve megléptek velük. Ellopták a Moncalvo néven is ismert Guglielmo Caccia 16. századi itáliai művész egy vázlatát is, de az megrongálódott, és a betörők eldobták. Piet Mondrian festményét is megrongálódva találták meg hétfőn. 

A képek megkerülését bejelentő keddi sajtótájékoztatón Lina Mendoni kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy Picasso művét „lehetetlen” lett volna értékesíteni, mivel hátoldalán felirat jelzi, hogy az az alkotó személyes ajándéka a második világháborúban a nácikkal szembeszegülő görög népnek.

A lopást követő vizsgálat feltárta, hogy a biztonsági rendszert több mint egy évtizede nem korszerűsítették, a múzeum több tere fedésben volt a kamerák előtt, a riasztórendszer silány minőségű volt és gyakran minden ok nélkül megszólalt.

A biztonsági őrök megtévesztése céljából a betörők előzőleg maguk is többször aktiválták a riasztót, amelyet a személyzet végül kikapcsolt, és az őrök már csak akkor vették észre a tolvajokat, amikor a mozgásérzékelő a távozásukat jelezte. A bűnözők elemeltek egy második Mondrian-festményt is, de azt menekülés közben elejtették. A hatóságok korábban azt feltételezték, hogy két férfi hajtotta végre a bűncselekményt, de az ügyben végül csak egy 49 éves görög férfit vettek őrizetbe.

A rendőrség idén februárban kezdte újra a nyomozás a festmények után, miután szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a tolvajoknak sosem sikerült eladni a feketepiacon a képeket, amelyeknek így még Görögország területén kell lenniük. Végül egy raktárban bukkantak a vásznakra, az Athéntól 45 kilométerre délkeletre fekvő Keratea faluban.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version