Kiemelt hírek

Nem lesz maszk, de tűzijáték igen

Published

on

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Gulyás Gergely a mai kormányinfón jelentette be, hogy 5,5 millió beoltottnál megszűnik a kötelező maszkhasználat. És lesz tűzijáték augusztus 20-án.

A Kormány az 5,5 millió beoltott elérésekor megszünteti a kötelező maszkviselést – jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökségért felelős miniszter a csütörtök délelőtti Kormányinfón. Gulyás Gergely ismertette az újraindításért felelős operatív törzs által javasolt enyhítéseket. Ennek értelmében az 5,5 millió beoltott elérése után nem kell majd védettségi igazolvány a szállodákba, strandokra, fürdőkbe. Továbbra is szükséges lesz azonban az okmány a szórakozóhelyek, fesztiválok és koncertek látogatását.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország határain visszaáll a korábbi szabályok szerinti határellenőrzés, kivéve Ukrajna esetében. Azt is hozzátette, hogy július1-től az európai zöld útlevél is hatályba lép Magyarországon, amelyhez a kormányablakokban személyesen, vagy elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül lehet majd hozzájutni. Jövő hétfőn egy tájékoztató kampány indul majd ezzel kapcsolatban. 

A járvány utáni életről a kormány nemzeti konzultációt indít a jövő hét folyamán, amelyen a 200 ezer forintos minimálbért, a családi adó-visszatérítést, illetve a hitelmoratórium meghosszabbítását is tárgyalni fogják, sőt a pedofíliaellenes törvény is része lesz a konzultációnak. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely megjegyezte: „A törvény nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól. A gyermekek szexuális nevelése a szülők feladata, és a szülőkön kívül ebbe véleményünk szerint más nem avatkozhat bele.”

A miniszter a költségvetési hiánnyal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a kormány a hitelmoratóriumról a nemzeti konzultáció eredménye után dönt majd. Hozzátette, a költségvetést Magyarország mindig tavasszal fogadja el, a hiánycél már ismert. Szerinte nem megalapozott az az állítás, miszerint a jövő évi 5,9 százalékos hiány jelentősnek számít, pont ellenkezőleg, úgy gondolja, a költségvetési hiány csökkentése dinamikus.

Az is kiderült, hogy az augusztus 20-i ünnepségen a kormány tűzijátékot tervez, de arra figyelmeztetett, hogy mindenki oltassa be magát.

PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version