Kiemelt hírek
Második esély az anyaságra
Recenzió a Netflix által forgalmazott Ébrenlét című filmről.
Titokzatos elektromos zárlat okoz káoszt a földön, de a közvetlen életveszélynél, amit az elektromos autók és más áramfüggő rendszerek hirtelen lefagyása, vagy a műholdak lezuhanása okoz, sokkal nagyobb katasztrófával kell megküzdenie az emberiségnek: pár szerencsés kivételt leszámítva többé senki nem tud elaludni.
Az alvásmegvonás 1-2 nap után agresszív viselkedést és hallucinációkat, 5-6 nap elteltével már teljes fizikai és mentális kimerültséget, végül halált okoz. A tudósoknak ennyi ideje maradt, hogy gyógymódot találjanak, ám ahogy telnek a percek, az ő képességeik, így az esélyeik is rohamosan romlanak. Egyértelmű, hogy olyanokon akarnak kísérletezni, akiknek valamilyen csoda folytán megmaradt az alvásra való képességük. Jill (Gina Rodriguez) kislánya is egy a kiválasztottak közül, de ennél nehezebb helyzetbe egy anya aligha kerülhet, mint hogy el kell döntenie, beáldozza-e a gyermekét az emberiség túlélése érdekében.
A helyzet hamar tragikussá fajul, az utcákon kitör a káosz, és ha már úgyis menekülni kell, Jill két gyermekével (van egy kamasz fia is) a katonai bázis felé indul, ahol pszichológus főnöke – aki egész véletlenül alvásszakértő – az álmot hozó koktél után kutat. Kezdetét veszi a poszt-apokaliptikus road-movie, szürreális képekkel – az út közepén ácsorgó és a napba bámuló, anyaszült meztelen emberek látványa még csak hátborzongató – és véres akciójelenetekkel, hiszen bárki ölni képes egy régi típusú, benzines autóért, és Amerikában elég fegyver van a háztartásokban ahhoz, hogy az emberek vadászni kezdjenek egymásra. Útközben találkoznak egy színesbőrű szökött rabbal is, és miután nincs más esélyük az életben maradásra, mint megbízni egymásban, együtt menekülnek előre, a teljes bizonytalanság felé.
Ha eltekintünk olyan apróságoktól, mint hogy pár nap után már hőseinknek is elég zavartnak kéne lenni ahhoz, hogy ne tudjanak autót vezetni, se egész mondatokban beszélni, egészen hihető a film apokaliptikus valósága. Könnyű szemet hunyni a következetlenségek fölött, mert kapunk egy szuggesztív, erős női karaktert, aki tigrisanyaként harcol a gyerekei túléléséért és szeretetéért. Jill eddig nem volt mintaanya, sőt annyira elcseszte, hogy el is vették tőle a gyerekeit, bár nincs minden részlet elmagyarázva, azt se tudjuk, hová lett az apjuk. Ugyan az egész világnak kellett lángba borulni ahhoz, hogy kapjon egy második esélyt az anyaságra, de pont egy ilyen szélsőséges helyzetben kopnak le a felesleges játszmák, és válik tapinthatóvá anya és gyermekei között az a mély kötelék és feltétel nélküli szeretet, ami lehetőséget ad a jóvátételre és a megbocsátásra.
Bálint Orsolya
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!