Kiemelt hírek

Realitás

Published

on

Fotó: Pozsonyi Roland

Pesti Passz – jegyzetek az Európa-bajnokságról.

Csend. Az amúgy reggeltől estig forgalmas főútvonalon most alig járt autó. Aztán hirtelen mintha elindultak volna a budai hegyek, a nyitott ablakokon át olyan erővel zúdult ki a hangorkán. Góóól!!! 

Aztán megint csend. Nyomasztó csend. Elsietett volt az össznépi boldogság. Schön Szabolcs lesről indult, gólja érvénytelen. Lehet szitkozódni, de min.

Amilyen szép volt, olyan gyorsan foszlott szét a nyári álom. Több mint nyolcvan percig úgy tűnt, a magyar válogatott a portugálok egyenrangú ellenfele. A kedd esti meccs azt mutatta, hogy Szalai Ádáméknak van esélyük Cristiano Ronaldóval és társaival szemben. Azzal a Cristiano Ronaldóval, aki dupla találattal ébresztette rá a szurkolókat a valóságra. 

Ami keserű, ami fájdalmas, de önámítás illúziókat kergetni. 

A realitás nem más, mint a 0–3.

Lehetett volna még rosszabb is. Megalázóbb. 

A kudarc ellenére nincs miért szégyenkezni. A vereséget emelt fővel viselheti a magyar válogatott. Becsülettel küzdöttek. Látszott, hogy akartak. Nyolcvannégy percig bírták, aztán a 2016-os Európa-bajnok pillanatok alatt felmorzsolta őket.

Szombaton átkozottul nehéz lesz a franciák ellen, akik Hummels öngóljával csak 1-0-ra győzték le a németeket. A müncheni rangadón azonban egyértelmű volt, hogy Mbappé, Griezmann, Pogba és a többiek sokkal gyorsabban tudnak váltani, mint Kroosék.

A realitás azt sugallja, hogy a franciák ellen még kevesebb az esélyünk. Érdemes azonban hallgatni a Puskás Ferenc Stadion névadójára. Úgy tartotta, hogy a küzdőszellem a legértékesebb adottság. Második meglátása az volt, hogy a labdacipeléssel értékes idő megy kárba. Meg a gólhelyzet.

 

Dési András

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version