Nagyvilág

Aláírták a török–azeri szövetségi egyezményt

Published

on

Fotó: Sputnik / AFP / Azerbaijani Presidential Press / Vugar Amrullaev

Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ilham Aliyev azeri államfő az országaik közötti szövetségi viszonyról szóló egyezményt írt alá kedden a hegyi-karabahi Susa városában.

A megkötött egyezménynek történelmi jelentősége van” – húzta alá Aliyev az aláírást követően újságíróknak nyilatkozva. Mint mondta, a megállapodás a két ország közti együttműködés minden szféráját érinti, így a védelmi kérdéseket is.

Erdogan a ceremóniát követően tartott közös sajtótájékoztatón a Hegyi-Karabah újjáépítését szolgáló, hatoldalú együttműködés fokozását sürgette. „Mint tudják, javasoltunk egy hatoldalú platform keretében történő együttműködést Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán, Örményország, Georgia és Irán részvételével. Ennek alapján szeretnénk a régió felvirágzását elérni. Ennek megfelelő az elhatározásunk Aliyev elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz államfővel” – fűzte hozzá a török elnök.

Erdogan bejelentette azt is, hogy hamarosan főkonzulátust nyitnak Susában. Mindemellett hozzátette, hogy Törökország igyekszik rendezni kapcsolatait Örményországgal.

A török elnök méltatta azeri hivatali partnerének erőfeszítéseit Susa, illetve az azeri ellenőrzés alá került hegyi-karabahi városok újjáépítésében. Egyben Törökország segítségét ígérte ehhez. Felvetette egy régióbeli repülőtér felépítését is a térség turisztikai ágazatának erősítésére.

A két politikus a nap folyamán személyesen egyeztetett Susában, amelyet Azerbajdzsán a közelmúltban foglalt vissza az örményektől a vitatott hovatartozású hegyi-karabahi régió ellenőrzéséért tavaly ősszel megvívott háborúban.

Tavaly szeptember 27-e és november 9-e között Azerbajdzsán – Törökország hathatós segítségével – jelentős területeket szerzett meg a Hegyi-Karabahban vívott háborús konfliktusban. Az Azerbajdzsántól 1991-ben egyoldalúan elszakadt, örmény többségű Hegyi-Karabah enklávé és a környező, örmények uralta azerbajdzsáni települések visszafoglalására indított offenzívában több mint hatezren vesztették életüket. A harcok háromoldalú, örmény-azeri-orosz tűzszüneti megállapodás aláírásával értek véget. Moszkva kétezer békefenntartót vezényelt a térségbe a tűzszünet fenntartására.

Erdogan várhatóan szerdán az azeri parlamentben (Milli Medzslisz) is felszólal, illetve megtekinti majd az Európa-bajnokság keretében tartott török-walesi mérkőzést is Bakuban.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version