Magyarország

Három magyar döntős is van a kairói öttusa-világbajnokságon

Published

on

Gulyás Michelle lő az öttusa Európa-bajnokság női váltó versenyének kombinációs számában a székesfehérvári Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban 2018. július 17-én. | Fotó: MTI / Kovács Tamás

Három magyar versenyző, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Alekszejev Tamara is bejutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyében.

A csütörtöki selejtezőben két csoportban küzdött a 68 induló, 15-15 hely ért automatikusan döntős szereplést, további hatan pedig a pontszámuk alapján kerültek a legjobbak közé. 

Az A csoportban Alekszejev Tamara remekül vívott, 23 győzelemmel és 10 vereséggel harmadik lett, majd a 200 méteres úszásban csupán a 24. eredményt (2:24.94 perc) érte el, de itt kicsik voltak a különbségek, így a harmadik helyen állt a kombinált szám előtt, amelyet nyolcadikként fejezett be.

Guzi Blanka 14/19-es mutatóval 27. lett vívásban, a medencében viszont harmadikként végzett a mezőnyében (2:17.77), ezzel összesítésben 24. volt, vagyis nagy futásra és jó lövészetre volt szüksége a döntőbe jutáshoz. Ez össze is jött neki, olyannyira, hogy ebben a számban a legjobb eredményt elérve ötödikként zárta napot.

A B csoportban Gulyás Michelle – aki idén világkupa-versenyt nyert Szófiában, a székesfehérvári vk-döntőn pedig harmadik lett – az ötödik leggyorsabb volt úszásban (2:14.34), vívása pedig még jobban sikerül, 25 győzelemmel és nyolc vereséggel első lett, így az élről kezdhette meg a kombinált zárószámot, amelyben csak arra kellett figyelnie, hogy a bő élcsoportban maradjon. A nemzetközi szövetség eredményközlője szerint végül nyolcan – az élen Gulyással – gyakorlatilag együtt értek célba.

Réti Kamilla úszásban 31. (2:31.81), vívásban pedig 32. (11/22) lett, az összetettbeli 32. pozícióból pedig nem volt esélye döntőbe kerülni, a napot végül a 28. helyen fejezte be.

Pénteken a férfiak hagyományos versenyének selejtezője következik, majd a női és férfi döntőt rendezik szombaton és a vasárnap, hétfőn pedig a vegyes váltóra kerül sor.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version