Magyarország

Átmenetileg parkká alakul a rakpart lezárt része

Published

on

Fotó: Karancsi Rudolf

A Lánchíd építése miatt egyébként is lezárt rakpartszakaszon 70 ezer négyzetméteres ideiglenes pihenőparkot alakítanak ki a nyár két hónapjára.

A területen lesz tollaslabdapálya, napozóágy, ívókút, viszont nem lesznek kereskedők és rendezvények.

Pihenőpartot alakítanak ki a pesti alsó rakpart Lánchíd és az Országház közötti lezárt szakaszán két hónapra – jelentette be a főpolgármester kabinetfőnöke egy szerdai háttérbeszélgetésen.

Az elképzelés szerint a pesti rakpartnak ez a szakasza június 18. és augusztus 15. között még a hétköznapokon is a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz.

Balogh Samu hozzátette, hogy a pihenőpart kialakítására a fővárosi önkormányzat a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-t és a Város és Folyó Egyesületet (Valyo) kérte fel.

  kabinetfőnök elmondta, hogy a Lánchíd és a Margit híd között a rakpart felújítás miatt le van zárva, ebből adódott a lehetőség, hogy az említett, üresen álló szakaszon ideiglenesen, kísérleti jelleggel pihenőpartot hozzanak létre.

Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója elmondta, azt szeretnék, hogy a városlakók és az ide látogatók lakják majd be a területet. Arra biztatta az érdeklődőket, hogy együtt találják ki a rakpart-szakasz funkcióját.

Tömör Miklós, a Valyo projektvezetője ismertette, hogy az érintett, 70 ezer négyzetméteres területből  40 ezer négyzetmétert aszfalt borít. A aszfaltos és a zöldterületet úgy próbálják meg összekötni, hogy több helyen megbontják az azokat szétválasztó szalagkorlátot.

A rakpartszakaszon száz növényt, ivókutakat, utcabútorokat – például piknikasztalokat, napozóágyakat – is kihelyeznek. Ezen kívül felfestenek tollaslabdapályát is. Szeretnék, hogy az érintett terület parkként működjön, a kereskedelmet és a rendezvényeket nem engedik be.

A projekt költségvetése 10 millió forint.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version