Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nem enyhül a chiphiány

Létrehozva:

Fotó: CLG AFP / Christian Lagerek

Legalább a jövő év közepéig tart a globális félvezetőhiány.

Ez hátráltatja az autógyártást, és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is – erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.

A Flex harminc országban több mint száz üzemet működtet, elektronikai termékeit más vállalatok megrendelései alapján gyártja, a gyártási folyamat összes állomásánál – így a műszaki, tervezési, gyártási, elosztási, logisztikai tevékenységen át a termékek értékesítés utáni szervizeléséig – egyaránt jelen van.

Ügyfelei közé olyan közismert vállalatok tartoznak, mint például a Ford Motor amerikai autógyártó, a Dyson brit technológiai csoport, az Ocado brit online kereskedelmi és technológiai cég vagy éppen a Hewlett-Packard Enterprise amerikai informatikai szolgáltató konszern.

Lynn Torrel, a Flex beszerzési és ellátási lánc igazgatója a Financial Times című londoni üzleti napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a gyártók egyre-másra rontják előrejelzéseiket arra nézve, hogy mikor ér véget a félvezetőkből kialakult globális hiány.

„Ilyen erős kereslet mellett a várakozások szerint 2022 közepén-végén szűnhet meg a (chip)hiány attól függően, milyen termékről van szó. Egyesek arra számítanak, hogy 2023-ban is hiány lesz félvezetőkből” – mondta Torrel.

A Financial Times értékelése szerint ez az egyik legborúlátóbb előrejelzés azóta, hogy a koronavírus-járvány után újrainduló gazdaságokban a kereslet élénkülése nyomán számtalan vállalat ütközött bele a termelés zavartalanságát és felfuttatását akadályozó chiphiányba.

Sok vállalat keresi a módját annak, hogy biztosítsa a félvezetők folyamatos szállítását a hiány közepette is, például előrefizetés révén. A Tesla autógyártó pedig azt fontolgatja, hogy félvezetőket gyártó üzemet vásárol.

Ázsiai elektronikai termelők az utóbbi időben többször figyelmeztettek, hogy a chiphiány kezd átterjedni és problémát okozni a televíziók, az okostelefonok és a háztartási gépek gyártásában. A helyzetet rontják a kínai technológiai vállalatokra kivetett amerikai szankciók, amelyek miatt Kína csökkentette a félvezetők importját.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink