Magyarország

Ötödik alkalommal rendezik meg a Műtárgyak Éjszakája Fesztivált

Published

on

Restaurátor dolgozik a Szépművészeti Múzeum restaurátor műhelyében | Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Június 17. és 19. között 50 fővárosi helyszínen több mint 100 program várja a műtárgyak iránt érdeklődő közönséget.

A kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot. A festményeken, szobrokon, régészeti leleteken, fotográfiákon, kerámiákon, porcelánokon túl idén az érdeklődők megismerkedhetnek többek között a szocializmus hazai tárgykultúrájával, az Unicum ipartörténeti és iparművészeti érdekességeivel, valamint Blaha Lujza kalandos életű legyezőjével is.

Balogh Eleonóra üvegművész, műemléki restaurátor a magyar üvegművészetről és a kortárs üvegről tart majd előadást. Emőd Péter művészeti újságíró a nagy műtárgyhamisítási botrányok tanulságaival foglalkozó tart előadást, Vaja László porcelánszakértő porcelán- és kerámiarestaurálással kapcsolatos előadása pedig a műkedvelő közönségnek, a gyűjtőknek és a befektetőknek is hasznos információkkal szolgál.

Két kerekasztal-beszélgetés is lesz az idei rendezvényen: a Martos Gábor művészeti író könyvbemutatójához kapcsolódó beszélgetés a nők művészetben és műtárgypiacon betöltött szerepével foglalkozik, az elmúlt egy év műtárgypiaci történéseit tárgyaló kerekasztal-beszélgetést pedig Serfőző Krisztina kulturális menedzser fogja vezetni.

A programsorozatban részt vesz többek között az Óbudai Múzeum, a Műcsarnok, a Budapest Történeti Múzeum – Vármúzeum, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Ludwig Múzeum. Idén több új helyszínen is megjelenik a fesztivál: az érdeklődők Gül baba türbéjénél a 16. században él dervis személyéhez kapcsolódó legendákról, a BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Parkban a régészeti ásatások kulisszatitkairól hallhatnak, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumban pedig a kortárs cirkuszművészetre reflektáló munkákkal találkozhatnak. A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben a népi kézművesség kerül a középpontba, míg az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ a restaurálás és a magyar festészet remekei iránt érdeklődőket várja.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version