Magyarország
Friss és régi filmeket vetítenek a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Nyolcvannégy magyar filmet láthatnak a nézők az első fesztivál keretében, amelynek Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred ad otthont június 23. és 26. között.
A rendezvény a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében valósul meg.
Muszatics Péter programigazgató elmondása szerint a 84 filmet öt kategóriában, nyolc helyszínen vetítik. Az első vetítés Varsics Péter rendező Így vagy tökéletes című romantikus vígjátékának díszbemutatója lesz június 23-án este a veszprémi várban. A filmben többek között olyan nagyszerű színészeket láthat majd a közönség, mint Fekete Ernő, Béres Márta, Trokán Nóra, Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs és Hegedűs D. Géza. A programigazgató elmondta, hogy a fesztiválon 15 mozifilmet – ebből négy premier –, öt tévéfilmet, 16 dokumentumfilmet, 17 animációs filmet, 26 kisjátékfilmet és 5 moziklasszikust vetítenek. A Magyar Mozgókép Fesztivál az idén elhunyt Törőcsik Marira emlékezik; látható lesz Maár Gyula Déryné, hol van? című 1975-ös filmje, melyben Törőcsik Mari alakítja Dérynét. A rendezvény záróakkordjaként június 26-án a Magyar Filmakadémia átadja a Magyar Mozgókép Díjakat.
A programigazgató hozzátette: az egykori veszprémi tévétalálkozó emlékére kiállítást szerveznek, valamint egy korabeli riportfilmmel emlékeznek a rendezvényre. Kiemelte, hogy 50 éves az egyik legjobb magyar film, a Szindbád, melynek alkotói, Huszárik Zoltán rendező és a főszereplő Latinovits Zoltán 90 éve születtek. A fesztivál a felújított kópia vetítésével, filmbevezetővel és a film utáni, diákok számára szervezett háttérbeszélgetéssel, egy Latinovitsról szóló kerekasztal-beszélgetéssel és különleges gasztroprogramokkal tiszteleg a klasszikus előtt.
A Magyar Mozgókép Fesztivál programjának kialakításakor nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy sokszínű kiegészítő események gazdagítsák a kínálatot. Így a füredi Vaszary-villában szakmai és irodalmi program, a veszprémi Óváros téren pedig színházi előadás, beszélgetések és koncertek – többek között Anima Sound System és Fran Palermo Akusztik – várják majd a közönséget.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött és csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!