Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Navracsics: Az ellenzékiek többsége is panelekben válaszol

Létrehozva:

Fotó: AFP / SOOC/ Alexandros Michailidis

A 168.hu-n futó KeljfelJancsi péntek reggeli adásában egyebek mellett szó volt a fideszes Böröcz Lászlónak az önkormányzati lakások eladásáról szóló javaslatáról is.

Navracsics Tibor szerint nem csak ellenzékiek, de kormánypárti politikusok is felháborodtak az eredeti szövegen, és szerencsére végül mindenki belátta, hogy módosítani kell rajta.

Navracsics szerint minél urbanizáltabb egy társadalom, annál inkább elterjedtté válik a bérlakás, ám minél inkább keleti egy ország, annál inkább a saját tulajdon lesz a fontos. Elmondása szerint a háborúk előtt Budapesten is nagyobb arányban voltak bérlakások, tehát a nyugat-európai trendeket követtük, ám a szocializmusban ez megváltozott, ugyanis a lakás volt az egyetlen legális tulajdon.

A műsorban szóba került az Európai Stratégia Kutatóintézet Navracsics által megfogalmazott, „Brüsszeli bürokraták otthonkában” címet kapó javaslat is, amelyet Johannes Hahnnal közösen készített, és amelyben azt részletezik, hogy jelentősen csökkenteni akarják az Európai Bizottság által elfoglalt irodaépületek számát. Az elmúlt másfél év hatására ugyanis sokaknak engedélyezni fogják hogy heti 2-3 napot home-officeban töltsenek. Navracsics szerint az emberi kapcsolatok fontosabbak annál, mint ahogy azokat általában kezeljük. „Ha az emberi kapcsolatok ritkulnak, azzal az emberi társadalom is veszélybe kerül” – mondta. 

Fiala János műsorvezető felvetette, hogy fideszes politikusokat már nem lehet kérdezni, ugyanis vagy nem lehet elérni őket, vagy ha beszélgetnek is, olyan panelválaszok érkeznek, amivel nem lehet mit kezdeni. Navracsics szerint a szavazatvonzás hatékonyságának a központi eleme ez, majd hozzátette: az ellenzéki politikusok többsége is leginkább panelekben válaszol. Ezt követően a hetes cikkely szerinti eljárás is szóba került. Szerinte a Lengyelország ellen folytatott ilyen eljárás azzal magyarázható, hogy Nyugat-Európában nincsenek tisztában a kelet-európai történelemmel.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink