Stern Lili: Fejben végig táncoltam

Interjú az egyik legfigyelemreméltóbb fiatal magyar kortárs táncos-koreográfussal.

A NOWstalgy a jelenlét iránti vágyakozásból született, zoom-meetingeken és távolságtartással, a pandémia egy éve alatt. Részvételi táncelőadás és „autonóm podcast-ünnepség,” amit Stern Lili, az egyik legfigyelemreméltóbb fiatal magyar kortárs táncos-koreográfus készített.

Hogy telt az utóbbi egy éved, mióta bezártak a színházak?

A nappaliban táncolni iszonyatosan demotiváló volt. Inkább egyáltalán nem mozogtam, de rengeteget gondolkodtam táncról, a közönségről. Fejben végig táncoltam. A jelenlét borzasztóan hiányzott. Vannak alkotók, akik akkor is átszellemülnek, ha egyedül dolgoznak a próbateremben, de én csak közönség előtt tudok így megnyílni. Akkor történik velem valami transzcendens, érzem az emberi energiát, ami inspirál, feltölt, és cserébe én is ezt akarom adni a nézőknek.

Az új darabodban elsősorban a hangoddal vagy jelen, narrátorként vezeted a nézőket, akik mindannyian az előadás részévé válnak. Táncolni is fogunk?

Lehet! Ez egy teljesen szabad forma. A podcast, aminek a szövegét én írtam, egy személyes hangvételű, meditatív, rituális belső utazás. Az atmoszférikus zene Nagy Roland zeneszerző és Csizmadia Botond hangmérnök munkája, én pedig a hangommal is játszom. Megosztom az érzéseimet, a gondolataimat, párbeszédre hívom a nézőt. Elkísérem az úton, mintha csak a kezét fognám, éreztetem vele, hogy nincs egyedül, hogy itt és most biztonságban van. Az előadás attól közösségi, hogy együtt megyünk végig ezen a folyamaton, együtt vagyunk a Hármashatárhegyen, a sok ember mind ugyanazt hallgatja, és vannak találkozások is. Közben végig mindenki magában, illetve a narrátorral van, ettől az élmény individuálissá válik. Pont úgy, mint a színházban, csak ott nem sétálgatunk előadás alatt.

Az SZFE-n a napokban fejezted be a drámainstruktor szakot. Az itt tanultakat is felhasználtad az előadásban?

Bár számos technikát tanultunk arra, hogyan kell megszólítani a nézőket, ez mindig kihívás és kísérletezés is. Számít, milyen embereket, milyen korosztályt akarsz megszólítani. Fontos, hogyan mondod, milyen hangsúllyal, bátorítasz-e, vagy utasítasz. És hogy egyértelmű, gyakorlatias instrukciókat adj, hiszen ahány ember, annyiféle agy és test, mégis a cél, hogy hasonló asszociációkat tudj kiváltani. Táncosként számomra izgalmas, hogyan lehet egy mozgásminőséget „vakon átadni”, anélkül, hogy egy koreográfiát akarnánk betanítani, tehát mindenki szabad teret kapjon.  

Mi volt a legnagyobb kihívás az alkotófolyamatban?

Gyűlölök írni, emiatt végig izgultam. Nem szeretek közel kerülni a szöveghez, talán mert a környezetemben sokan annyival jobban csinálják ezt nálam; édesanyám szinkronrendező, édesapám műfordító. Én inkább a nonverbális kifejezés útját, a táncot választottam. 

*

A május 28-i és június 18-i NOWstalgy előadásokra a Placcc fesztivál honlapján kell előzetesen regisztrálni, majd letölteni a telefonunkra a podcastot, amit ki-ki a saját fülesén, de egyszerre hallgathat a meditatív, naplementébe hajló közös séta alatt. A bemutató ünnep a művész és a közönség számára is, hiszen végre újra személyesen, maszk nélkül lehetünk együtt, ugyan egyelőre csak a szabad ég alatt, a Hármashatárhegyi repülőtéren.

Bálint Orsolya