Kiemelt hírek

Horvátországban is kezdődik a fokozatos nyitás

Published

on

Zágráb belvárosa | Fotó: AFP / Denis Lovrovic

Még a hétvége előtt enyhíthetnek a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon.

Engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei – mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a válságstáb és a szűkebb kormány együttes ülését követően.

A tárcavezető kiemelte, hogy a nyitás fokozatos lesz, az új rendelet pedig június közepéig lesz érvényben. Hozzátette: szigorú járványügyi intézkedések mellett engedélyezik a vásárok és a szakkiállítások megrendezését is. Meghatározzák, hány négyzetméternek kell jutnia egy főre, valamint kötelező lesz a maszk viselése. Részleteket várhatóan szerdai sajtótájékoztatóján közöl majd a válságstáb.

A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 181 255-en kaptak védőoltást, közülük 401 566-nak már a második adag vakcinát is beadták.

Az elmúlt napon 74 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 354 060-at. Az elmúlt 24 órában a Covid-19 szövődményeinek következtében 26-an haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 7929-re emelkedett. Kórházban 1211 beteget ápolnak, közülük 116-an vannak lélegeztetőgépen.

Javul a járványhelyzet a szomszédos Szlovéniában is, ahol tovább csökkent a fertőzöttek és a kórházban kezelt betegek száma.

Hétfőre 83 új fertőzöttet regisztráltak, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma elérte a 251 773-at. Az országban tavaly október 4-én volt utoljára száz fő alatt a napi esetszám. Az elmúlt napon egy beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 4652-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 316-an vannak kórházban, 96-an közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmilliós országban védőoltást eddig 630 265-en kaptak, közülük 334 628-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 36,5, illetve 19,4 százaléka.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter a Siol.net hírportálnak nyilatkozva elmondta: a nagyobb vakcinaszállítmányok érkezésével nyárig be tudják oltani a felnőtt lakosság több mint felét, márt csak azért is, mert csökkent a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság. Ennek ellenére szerinte folytatni kell az oltás felvételére buzdító kampányt, hogy a helyzet ne romoljon egy esetleges új őszi hullám előtt.

„Amennyiben nem tudjuk elérni a szükséges átoltottságot az országban, az év végén vagy a jövő év elején, amikor a körülmények kedvezőbbek lesznek a vírus terjedéséhez, újra megismétlődhet az a helyzet, amivel tavaly szembe kellett néznünk” – húzta alá Poklukar.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version