Magyarország

Szerdai mérleg: arany, bronz, junior világcsúcs

Published

on

A győztes Milák Kristóf (j) és a bronzérmes Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 19-én. | Fotó:MTI / Kovács Tamás

Milák Kristóf minden idők második legjobb eredményével nyert, Kenderesi Tamás pedig harmadik lett férfi 200 méter pillangón a budapesti vizes Európa-bajnokságon.

Milák a szám címvédőjeként ugrott medencébe, azok után, hogy az elődöntőben kikapott Kenderesitől. A fináléban Milák kezdett óriási lendülettel – 50 méteren világcsúcsának részidején belül volt –, de 100-nál az olasz Federico Burdisso beérte, mindössze két századra megközelítette őt. Az utolsó 50-re fordulva Miláknak már több mint egy másodperc előnye volt, Kenderesi csak negyedikként tempózott ekkor. A Honvéd klasszisa szinte hihetetlen, 29.34-es utolsó ötvenet úszott, aminek köszönhetően előbbi saját világcsúcsára is veszélyes volt, ehhez a „legközelebb” Kenderesi járt 30.09-cel, ez a teljesítmény végül a bronzéremhez volt elég.

A friss Európa-bajnok Milák Kristóf a verseny után elmondta, hogy a döntő előtt ugyan rosszul érezte magát, de ezt jó jelnek vette, hiszen általában ilyenkor ússza a legjobb időket.

A 100 méteres gyorsúszás döntőjében is volt magyar érdekelt. Németh Nándor végül országos csúcsot javítva lett negyedik, egyetlen századmásodperccel lemaradva a dobogóról. A 21 éves Németh a verseny után elmondta, hogy bár nagyon szeretett volna bronzérmet nyerni, egyáltalán nem elégedetlen: „Hosszú ideje arról álmodtam arról, hogy én leszek az első magyar, aki 48 másodpercen belül ússza a távot, és ez most sikerült. A siker egyik titka az volt, hogy fokozatosan raktam össze az úszást, egyre gyorsabb tempót diktálva.”

Női 200 méter pillangón Kapás Boglárka akárcsak reggel, este is magabiztos úszással utasította maga mögé a mezőnyt, 2:07.25 perccel „bérelte ki” csütörtökre a legjobbnak járó 4-es pályát. Hosszú Katinka, aki ebben a számban háromszoros világbajnoki bronzérmes, a délelőttinél gyengébb idővel (2:08.75) ugyan, de megnyerte futamát és másodikként várja a finálét.

Férfi 200 méter vegyesen a rekordot jelentő tizedik Európa-bajnokságán szereplő Cseh László, akinek az olimpiai védettség megszerzése szempontjából is fontos a viadal, egyetlen századdal úszott jobb időt, mint délelőtt, így 1:58.45 perccel csapott célba. A második futamban kapott helyet a 18 esztendős Kós Hubert, aki saját junior világcsúcsából (1:57.58) több mint fél másodpercet faragva, 1:56.99 perccel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez az idő egyébként a világ idei ötödik legjobbja. Kós a legjobb, Cseh pedig a hetedik eredménnyel jutott a csütörtöki döntőbe.

A magyarok hét éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyílt vízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka első, Mihályvári-Farkas Viktória pedig második helyen végzett.

MTI / Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version