Nagyvilág
Civileket bombáznak Mianmarban
Több mint 800 emberéletet követelt már a mianmari hadsereg fellépése a február eleji puccs ellen tiltakozó tüntetőkkel szemben.
Az Politikai Foglyokat Támogató Egyesület szerint már 802 ember vesztette életét a biztonsági erők fellépése nyomán a puccs óta, miközben több mint 5200 embert vettek őrizetbe, illetve letartóztatási parancsot adtak ki további csaknem 1700 ellen.
Az elmúlt napokban az erőszak az északnyugat-mianmari Csin államban található Mindat városában volt a legsúlyosabb, ahol a hadsereg és a civil demokráciapárti milícia, az úgynevezett Csinföldi Védelmi Erő tagjai csaptak össze.
A Khit Thit Media nevű ellenzéki hírportál keddi tájékoztatása szerint a hadsereg elvágta Mindat vízellátását, a város mintegy 46 ezer lakosának így alig pár napra elegendő víztartaléka maradt, vasárnap pedig visszavonulásra kényszerítették a milíciát, miután légicsapásokkal és nehéztüzérséggel támadták a civil lakosságot. A támadásban legalább kilenc lázadó és civil vesztette életét, köztük egy 10 éves gyerek.
Mianmarban a katonák február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vették át a hatalmat, őrizetbe véve a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) számos politikusát, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, az ország akkori de facto vezetőjét. Azzal indokolták a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte. A puccs óta rendszeresek a tömegmegmozdulások, amelyek ellen egyre keményebben lépnek fel. A tüntetők egy része csatlakozott a puccs elleni polgári engedetlenségi mozgalomhoz, míg mások fegyvert ragadtak, és beálltak az etnikai gerillaszervezetekhez, amelyeknek egy része támogatja a katonai hatalomátvétel elleni megmozdulásokat.
Eközben az ENSZ Közgyűlésében kedden elhalasztották a Mianmarral szembeni fegyverembargó jóváhagyásáról szóló ülést. Egyes médiaforrások szerint a halasztás oka, hogy nem sikerült megállapodásra jutni a résztvevő országoknak az erről szóló szöveg elfogadásához. Bár a határozat nem kötelező érvényű, de elfogadása esetén fontos üzenetet közvetített volna egy olyan szerv nevében, amelyben az ENSZ 193 tagállama képviselteti magát. Kötelező érvényű döntést képes hozni azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely azonban eddig nem hagyott jóvá semmilyen határozatot a mianmari válsággal kapcsolatban, diplomáciai források szerint egyes tagállamok, köztük a vétójoggal rendelkező Kína és Oroszország álláspontja miatt.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!