Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Moszkva: Túl sok volt a szavakból

Létrehozva:

Szergej Lavrov | Fotó: AFP / Maxim Semetov

Oroszország a kapcsolatok normalizálását sürgető amerikai felhívásokat Washington tettei, és nem a szavai alapján fogja megítélni – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.

Lavrov annak kapcsán beszélt a kétoldalú viszonyról, hogy csütörtökön Reykjavíkban találkozik amerikai hivatali partnerével, Antony Blinkennel. „Azt a döntést hozták (az amerikaiak), hogy stabil és kiszámítható kapcsolatokra van szükségük Oroszországgal, de ha ez a stabiltás szankciókat jelent, akkor ez valószínűleg nem az, amire nekünk szükségünk van. Az Egyesült Államok a kapcsolatok normalizálásáról szóló felhívásait nem a szavak alapján – túl sok volt belőlük –, hanem a konkrét tettek alapján fogjuk megítélni” – fogalmazott Lavrov.

Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy erről említést tett a Blinkennel nemrég folytatott telefonbeszélgetése során. Hangsúlyozta, hogy Moszkva szeretné látni a kétoldalú viszony és a nemzetközi kapcsolatok azon területeit, ahol a két ország érdekei egybeesnek és ahol az egyenjogúság és a kölcsönös tisztelet alapján meg lehet találni az érdekek egyensúlyát.

Úgy vélekedett, hogy leendő reykjavíki tárgyalópartnerének hasonló a megközelítése. Emlékeztetett Vlagyimir Putyin elnök kijelentésére, miszerint Oroszország maga fogja meghatározni az együttműködés formáit és területeit. „Mindennek a tárgyalóasztalra kell kerülnie, ami bármi módon hatással van a hadászati stabilitásra, a nukleáris és a nem nukleáris fegyverekre” – mondta, és közölte, Oroszország javaslatot tett arra, hogy az Északi Tanács tagállamai hívjanak össze katonai szakértői szintű tanácskozást. Kifejezte reményét, hogy ez elősegítheti az érintett országok vezérkari főnökei közötti, hét évvel ezelőtt felfüggesztett rendszeres konzultációk felújítását.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország törvényes és legitim katonai tevékenységet folytat a sarkkörön túli saját területein, és bírálta a NATO arktiszi megjelenését célzó norvég kezdeményezést.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink