Kiemelt hírek
Jelentősen enyhültek hétfőtől a járványügyi korlátozások Angliában
De a brit kormány továbbra is fokozott elővigyázatosságra inti a lakosságot az indiai mutáns egyes gócpontokban észlelt terjedése miatt.
Az előzetesen felvázolt nyitási programnak megfelelően az eddigi hatról harmincra emelkedett azoknak a nem egy háztartásban élőknek a száma, akik szabadtéren egymás társaságában tartózkodhatnak, emellett zárt térben, például lakásokban hat, nem egy fedél alatt élő ember tarthat összejöveteleket.
Az éttermek, pubok és bárok – amelyek eddig csak teraszokon vagy kerthelyiségekben fogadhattak vendégeket – hétfőtől megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket is.
Sok vendéglátóhely azonban erre már nem lesz képes. Két üzleti és szakmai tanácsadó cég, az AlixPartners és a CGA a hétfői nyitási időpont elé időzített közös felmérésében közölte: a tavaly márciusban elrendelt első korlátozási rendelkezéscsomag életbe lépése óta a nagy-britanniai éttermek 9,7 százaléka megszűnt.
A tanulmány szerint az átlagon belül még súlyosabb a veszteség azon éttermek a körében, amelyek a közepes árfekvésű, „hétköznapi” piaci szektorba tartoztak, és így a legnépesebb vendégkört vonzották: az e kategóriába tartozó éttermek 19,4 százaléka tönkrement.
Hétfőtől ugyanakkor kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és stadionok is, de ezekben a létesítményekben a nagyszabású rendezvények látogatóinak számát még korlátozni kell.
Ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, úgy, hogy az utazók az éjszakákat is otthonaiktól távol, a szálláshelyeken tölthetik.
A turisztikai célú külföldi utazások eddigi teljes tilalma is megszűnt hétfőn, de ebben továbbra is jelentős korlátozások maradtak érvényben.
A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül.
A zöld kategóriás országokba az Angliában élők hétfőtől turisztikai céllal is elutazhatnak, és visszatérésük után nem kell karanténba vonulniuk.
Ebbe a kategóriába azonban a brit kormány egyelőre csak tizenkét országot sorolt be. Erre a listára Portugálián kívül egyetlen EU-tagország sem került fel, így Magyarország sem, amely a többi uniós országgal együtt a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között szerepel hétfőtől.
A vörös kategóriába sorolt országokból külföldi állampolgár nem léphet be Angliába. A brit, az ír és a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldi állampolgárok beutazhatnak ezekből az országokból, de a kormány által kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön.
A hétfőn életbe lépett szabályok a nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzésének idején elrendelt korlátozások eddigi legszélesebb körű enyhítését jelentik.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!