Kiemelt hírek

Valter Attiláé a rózsaszín trikó

Published

on

Fotó: AFP / Dario Belingheri

Sporttörténelmet írt.

Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakasza után, ezzel ő az első magyar, aki háromhetes profi versenyen valaha is első helyen állt.

A Groupama-FDJ magyar bringása a 12. helyen ért célba a Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi szakaszon, de az összetettben a csütörtöki etap kezdetén még előtte álló mindhárom versenyzőt megelőzte, a mögötte lévő nagy esélyesektől pedig alig maradt el, így a legjobb fiatal kerekesnek járó fehér mellé megszerezte az éllovast megillető, legendás rózsaszín trikót. Magyar versenyző még soha nem viselt élen állónak járó dresszt háromhetes viadalon.

A 22 esztendős Valter az összetettben 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenepoel és 16-tal a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt.

„Óriási megtiszteltetés számomra megkülönböztetett mezt hordani egy ekkora versenyen, mint a Giro d’Italia. Ma már hegyesebb szakasz vár ránk, ez sem lesz egyszerű nap. Akár sikerül megőriznem az összetettbeli helyem, akár nem, már most boldog lehetek az idei versenyemmel, de úgy érzem, tartogat még meglepetéseket a három hét” – írta közösségi oldalán a rajt előtt Valter, aki az összetett negyedik helyéről várta az etapot.

A magyar kerékpáros a versenyt közvetítő Eurosportnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a szakasz előtt már gondolt a rózsaszín trikóra, mert tisztában volt vele, hogy jól fog menni a hegyen.

A mezőny másik magyar versenyzője, Dina Márton 98. lett, összetettben pedig a 87. helyen áll.

Valternek a hetedik szakaszon jó esélye lehet megőrizni a rózsaszín és a fehér trikót is, mivel pénteken a Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres sík etap vár a mezőnyre, amely ha nem enged el szökést és a várakozásoknak megfelelően sprintbefutót hoz, akkor minden bizonnyal nem változik az összetett élcsoportja.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version