Nagyvilág

Spanyol lyuk az angolok falán: kialakult az Európa-liga döntőjének párosítása

Published

on

Fotó: AFP / Jose Jordan

A BL után az Európa-ligában is megvolt az esély, hogy angol házidöntőt rendezzenek, a Villarreal csapata azonban ezt megakadályozta. A Roma hiába győzött, csodát tenni nem tudott.

A múlt heti, manchesteri gólparádé után senki nem gondolhatta komolyan, hogy az AS Roma bejuthat az El-fináléba. Persze, ettől még a szép búcsú és a győzelem elérhető cél lehetett, ám úgy tűnt, a római játékosok a továbbjutás esélyét sem adták fel. Az olasz csapat ugyanis úgy kezdte a mérkőzést, hogy az első meccsen összeszedett négygólos hátrányt akár le is dolgozhatta volna, ám az angoloknál De Gea nagyszerű formában védett. És ahogy az a futballban lenni szokott, a kihagyott helyzetek után büntetett a Manchester: Cavani 19 méterről lőtt gólt. A második játékrész elején aztán a Róma két gólt szerzett, és bizony a meccs ezen szakaszában is kialakított annyi helyzetet, hogy megfordíthatta volna a párharc kimenetelét. Ez végül nem jött össze, sőt, Cavani egyenlíteni is tudott, ám Zalewski a meccs hajrájában azért csak belőtte a győztes római gólt. A sorsolás pillanatában talán senki nem gondolta volna, hogy 13 alkalommal rezdül majd a háló a párharc során, a futball szerelmesei így elégedetten dőlhetnek hátra: soha rosszabb dupla meccset ne lássanak.

Nem volt ennyire egyértelmű a helyzet az Arsenal és a Villarreal összecsapásán, hiszen bár a spanyolok az első meccsen nyerni tudtak, az egygólos előny és az Arsenal idegenben lőtt gólja miatt nem érezhették magukat biztonságban. Persze, gyorsan tegyük hozzá, a Sárga Tengeralattjáró becenévre hallgató csapat ebben a kupaidényben még egyetlen alkalommal sem szenvedett vereséget.

Az is igaz azonban, hogy a hazai pályán játszó ágyúsoknak egyetlen apró gólocska is elég lett volna a mennybe, pontosabban a fináléba kerüléshez, és bár Pierre-Emerick Aubameyang két alkalommal is a kapufát találta el, a hálóba találni nem sikerül. A kapufa pedig kevés a továbbjutáshoz. A gól nélküli döntetlen azt jelenti, hogy a Villarreal története első európai kupadöntőjére készülhet. 

Ez azonban mit sem von le az angol csapatok nagyszerű teljesítményéből, hiszen az idei négy nemzetközi kupadöntős csapatból három angol klub.

*

Európa-liga, elődöntő, visszavágók

AS Roma (olasz)–Manchester United (angol) 3–2 (0–1). Továbbjutott a Manchester United, 8–5-ös összesítésel.

Arsenal (angol)–Villarreal (spanyol) 0–0. Tj.: Villarreal (2-1).

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version