Magyarország

Navracsics: Az EP ideológiai döntést hozott

Published

on

Fotó: MTI / EPA / Stephanie Lecocq

A 168 oldalán futó KeljfelJancsiban péntek reggel szó esett a Fudan Egyetem Budapestre költözéséről.

Az ügy kapcsán a 444 megírta, hogy Navracsics Tibor és Stumpf István, a modellváltásért felelős kormánybiztos Brüsszelben járt, hogy a helyreállítási alapról tárgyaljanak. Ezt az értesülést azonban Navracsics a műsorban tételesen cáfolta. 

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz az Európai Néppártból (EPP) kilépve az Európai Konzervatívokhoz csatlakozott, Navracsics Tibor volt EU-s biztos elmondta: ez az Európai Tanács parlamenti közgyűlésében történt, tehát a Parlamentben még nem csatlakoztak új pártcsaládhoz. Hangsúlyozta: ő maga nem igazán örül a csatlakozásnak. 

Az Európai Néppárttal való viszony helyreállítása szükségszerű, az erre történő törekvéseket már most el kell kezdeni – mondta Navracsics, majd hozzátette: a 2024-es ep-választások után eljöhet a pillanat, amikor akár a Fidesz, akár a Néppárt megváltoztatja a véleményét. Az országgyűlési választások eredményét személyesen is rendkívül fontosnak érzi, és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy – akár egyéni mandátumot szerezve – parlamenti képviselővé váljon. „Számolok azzal, hogy képviselő leszek, de nem számítok rá” – mondta.

Ahogyan arról már beszámoltunk, az Európai Unió a zöld útlevéllel kapcsolatosan elfogadott egy álláspontot, amely szerint a keleti vakcinával oltottak nem kaphatnának átutazási könnyítéseket. Navracsics szerint élen járunk oltottság terén, a protokollba mégsem kerülünk bele, ugyanis a Parlament egy ideológiai döntést hozott meg. Hangsúlyozta azonban, hogy a döntés nem végleges, csupán egy tárgyalási álláspont. Az Európai Tanáccsal közösen kell majd döntenie a Parlamentnek, de a Fideszes politikus nem lát rá komoly esélyt, hogy ezt a jelenlegi formában el fogják fogadni. 

A tagországok oltási igazolásáról nagyobb transzparenciát kérne a Parlament, amelynek feltétele, hogy fel legyen tüntetve, ki milyen vakcinát kapott. Navracsics szerint a tanácsban lesz erről igazi vita, ugyanis Magyarország mellett is számos uniós ország vezetett már be ilyen igazolványt. Szerbiával és Montenegróval már meg is köttetett egy kétoldalú megállapodás, amelynek értelmében az országok elfogadják egymás igazolványait. „Magyarország ebben a kérdésben a gyorsítósávban van” – mondta, hozzátéve: már csak azért sem tartja lehetségesnek, hogy megnehezítsék a keleti vakcinákkal oltottak utazását, mert a nyugati országok is számítanak a kelet-európai munkavállalókra, akik esetleg éppen kínai vagy orosz szérumokkal vannak beoltva. 

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version